46 új parkolót kapnak a kórházi dolgozók Szombathelyen

Néhány napja már dolgoznak is az alapellátó mögötti parkolón.

Megkezdődött a parkolóépítés az Egészségügyi Alapellátó mögötti területen - derült ki a városi tévé szerdai riportjából.

Ezek szerint összesen 46 darab parkoló épül majd, három ütemben. Első körben most tizenegyet, aztán tizenhármat alakítanak ki, majd jön a többi. Ezek egyébként

zárt parkolók lesznek, amiket csak a kórházi dolgozók használhatnak majd.

Csütörtökön kora délután mi is kimentünk a helyszínre, ahol munkással nem találkoztunk, munkagépekkel viszont igen. Mint kiderült, eddig a parkoló középső részén dolgoztak a szakemberek: többek között a szegélyköveket is már lerakták.

Épülő parkoló az alapellátó mögött
Első körben tizenegy parkoló épül
Mészáros D. Zsolt

A munkát egyébként a SZOVA Nonprofit Zrt. végzi, és a tervek szerint június végére készülnek el a közel ötven új parkolóval.

Korábban egyébként szó volt arról Lakások és üzletek helyett parkoló lesz a volt szombathelyi városi strand területén 2022. February 14. 18:55 is, hogy üzletek épülnek a területen, ezt azonban a későbbiekben elvetették.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet