A szombathelyi polgár - sajnos már hosszú-hosszú évek óta - bőségesen találkozhat kedves városában olyan, egyébként mutatós küllemű táblákkal, amelyekre az van írva, hogy: Fizető parkolóhely. Kétségünk ne legyen, ez a felirat azt jelenti, hogy a táblával megjelölt területen - vélhetően az egész világon egyedülálló módon - a parkolóhely fizet az autósoknak a parkírozásért, nem pedig fordítva.
Lelohadó lelkesedés
Végre egy élhető város, gondolhatná elismerően az életében először (autóval) erre járó, s a feliratot megpillantó magyar ember, aki talán még az itteni letelepedést is képes lenne fontolóra venni széles jókedvében. Lelkesedése persze előbb-utóbb alaposan lelohadna, hiszen egyszer csak szembesülnie kellene az igazsággal, azzal, hogy a táblai felirat közönséges hazugság.
Na jó, legyünk egy kicsit engedékenyebbek, s mondjuk azt, hogy a szóban forgó útmutató súlyosan ellentétes a magyar nyelv szabályaival, hogy készítőinek nem volt erősségük a helyesírás. S ez a kritika ugyanúgy illetheti a táblákat átvevő, s a felállításukat minden további nélkül engedélyező illetékeseket, mindenható hivatalnokokat is.
Magától értetődően szó sincs ugyanis arról, hogy a város - lassacskán már két évtizede - azon törné magát, hogy némi pénzt gyömöszöljön a parkolókat használó autósok zsebébe, ellenkezőleg, ők fizetnek, ráadásul nem is keveset az önkormányzatnak.
Ideje lenne már kijavítani ezt az arcpirító hibát, hogy ne kelljen tovább szégyenkeznünk legelsősorban önmagunk, na meg a városunkba látogató turisták előtt. Mert nemcsak a hüje, a muszály, a lesúlytó - s nem utolsósorban az álamfő - nevetséges és kínos ám, hanem a fizető parkolóhely is.
Csak az úgynevezett illetékes hibázhat
Éppen ezért nem csak az önkényuralmi rendszerekhez köthető utcaneveket kellene megváltoztatni. El kellene tüntetni minden olyan közfeliratot is, amely éppenséggel valamilyen fergeteges hülyeséghez köthető.
Az illetékesek, a mindenható hivatalnokok nemrég - amikor a régi, elavult jegykiadó automatákat újakkal váltották fel - kicserélhették volna a szóban forgó táblákat, de nem tették. Nem voltak résen, megint hibáztak. De miért hibázhat folyton-folyvást, ráadásul zömmel következmények nélkül a dölyfös illetékes? Ez azért nagy kérdés, mert más nemigen hibázhat.
Ha ugyanis a cipész csak átabotában végzi el a sarkalást, a kuncsaft bizonyosan a fejéhez vágja a lábbelit, ha az építész hányaveti, összedől a palota, ha a sebész elvéti a metszést, meghalhat a beteg, ha a buszvezető csak egy pillanatig másra figyel, több embert is a másvilágra küldhet, s folytathatnánk a végtelenségig.
Felsorolhatnánk szinte a világ összes mesterségét, foglalkozását, akkor is csak oda lyukadnánk ki, hogy senki sem hibázhat, csak az úgynevezett illetékes. De kik ezek a derék nők és férfiak, akik - mióta világ a világ - így intézhetik az ügyeinket?