Pars egyéni csúcsot dobott a Gyulai Memorialon, és ismét vezeti a világranglistát

Négy centivel megjavította egyéni csúcsát, 2500 dollárt kasszírozott.

Kedden rendezték Székesfehérváron a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat. A Szombathelyi Dobó SE olimpiai bajnok kalapácsvetője, Pars Krisztián szenzációs teljesítménnyel, 82 méter, 49 centiméteres egyéni csúccsal győzött. A világbajnok lengyel Pawel Fajdek lett a második, 80 méter, 73 centiméterrel, a másik két magyar, a Dobó SE-s Németh Kristóf és a Haladás VSE színeiben versenyző Hudi Ákos nem tudott nyolcba kerülni. Előbbi 72 méter, 49 centiméterrel, utóbbi 69 méter, 55 centiméterrel zárt.

- Köszönöm, Fehérvár - mondta a verseny után a masz.hu-nak Pars Krisztián. - A kör nagyon jó, s bár számítottam rá, hogy nagyot dobok, az egyéni csúcsra őszintén szólva nem, mert még munkában vagyok, a fő cél az Európa-bajnokság. 2006-ban dobtam az egyéni csúcsomat, ezért is örülök ennek az eredménynek, s a mostani verseny alapján a 83 métert sem tartom elképzelhetetlennek.

Pars Krisztián egyéni csúcsot dobott (fotó: MTI)
MTI

Pars negyedszer győzött a Gyulai-emlékversenyen, amely a nemzetközi szövetség kalapácsvető sorozatának is a része. A mostani sikeréért 2500 dollárt kapott.

A nőknél a szombathelyi Gyurátz Réka 64 méter, 95 centis teljesítményével 10. lett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport