Halász Bence azonban elsőre szintet dobott. Egy szombathelyi lesz ott a pénteki fináléban.
Ma rendezték a férfi kalapácsvetés selejtezőjét a londoni atlétika világ-bajnokságon. Két magyar és egyben két szombathelyi volt érintett a mai megmérettetésen.
Az U23-as világbajnok Halász Bence elsőre a 75 méter 50 centis szint fölé dobta a kalapácsot. Egészen pontosan 75.56 kerül a neve mellé.
Halász Bence elsőre szintet dobott
masz.hu
Pars a második csoportban állt körbe. Az atléta minden igyekezete ellenére 74 méter 8 centiig jutott, összesítésben a 14. helyen végzett, így nem került be a 12 fős döntőbe.
Halász Bence összesítésben az 5. helyről várhatja a pénteki versenyt. 21 óra 30 perckor kezdenek a kalapácsvetők.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!