Pars Krisztián ezüstérmes

A második helyen zárta a moszkvai világbajnokságot a szombathelyi kalapácsvető.

Ezüstérmet szerzett Pars Krisztián a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokság kalapácsvetés döntőjében. A hétfő délutáni fináléban az olimpiai bajnok szombathelyi atléta 80.30 méterrel végzett a második helyen a lengyel Pawel Fajdek mögött.

Pars legnagyobb dobását az első körben teljesítette, csak ekkor repítette 80 méter fölé a kalapácsot. Nála csak Pawel Fajdek tudott nagyobbat dobni, a lengyel azonban nagyon belekezdett, egyéni csúccsal, a világ idei legjobb eredményével, 81.97 méterrel nyitotta a versenyt. A második kör után sem változott az állás az élmezőnyben, sem Pars, sem Fajdek nem tudott javítani az első körben elért eredményén.

Pars Krisztiánnak egyszer sikerült 80 méter fölé jutni a döntőben

A harmadik próbálkozások során a cseh Lukáš Melich lépett fel Pars mögé a dobogó harmadik fokára, 79.36 méteres dobásával azonban neki is jelentős lemaradása volt a magyar versenyzőhöz és az éllovas lengyelhez képest.

A hátralevő három körben már nem változott az első három sorrendje, így Pawel Fajdek nyakába került az aranyérem, míg Pars Krisztián a második helyen zárta a finálét, megelőzve Lukáš Melichet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport