A Forbes listája szerint.
A Forbes összeállította a legértékesebb magyar sportolók listáját, talán nem meglepő, hogy Hosszú Katinka áll az élen, aki az elmúlt évek során számtalan pénzdíjas versenyen vett részt, és nyert. Az ötszörös világbajnok úszónő már közel 2 millió dollárt úszott össze, ez
több mint 550 millió forintnak felel meg.
A lista második helyét a szintén többszörös világbajnok úszó, Cseh László foglalja el, míg harmadik helyre Michelisz Norbert autóversenyző került.
A Forbes TOP 25-ös listájára a Dobó SE kalapácsvetője, Pars Krisztián is felkerült, aki a huszonharmadik helyen áll.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.