Pars Krisztián kihagyja a dobó EK-t

Az olimpiai bajnok kalapácsvető ugyan elutazik a Kanári-szigetekre, de nem versenyez a hétvégi dobó Európa Kupán.

A magyar szövetség honlapja szerint 12 versenyző szerepel majd a Kanári-szigeteken rendhagyó módon két városban sorra kerülő viadalon. A londoni játékokon aranyérmes kalapácsvető, Pars Krisztián ugyan nem lép dobókörbe, ám az azt követő edzőtáborozáson részt vesz a spanyol szigeten.

A küldöttség hét tagja a felnőttek, öten pedig az U23-asok között versenyeznek, utóbbiak között lesz Halász Bence is, a tavalyi év legjobb magyar férfi utánpótlás sportolójának megválasztott kalapácsvető is, aki 2016-ban junior világbajnokságot nyert.

A Dobó EK-n résztvevő magyar csapat:

felnőttek:
Huszák János (diszkosz), Szikszai Róbert (diszkosz), Hudi Ákos (Dobó SE-Németh Pál Dobóakadémia, kalapács), Pásztor Bence (kalapács), Márton Anita (súly), Gergelics Cintia (Dobó SE-Németh Pál Dobóakadémia, kalapács), Bogdán Annabella (gerely)

U23:
Halász Bence (Dobó SE-Németh Pál Dobóakadémia, kalapács), Rivasz-Tóth Norbert (gerely), Veiland Violetta (súly), Gyurátz Réka (Dobó SE-Németh Pál Dobóakadémia, kalapács), Szilágyi Réka (gerely)

A kísérők között is lesz két szombathelyi:
Németh Zsolt - Csapatvezető
Németh László - Edző

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport