Tegyük fel, hogy japán turisták vagyunk, és szokásunkhoz híven szenzációra éhesen egy furcsa, egzotikus kis
távol-nyugati
országba indulunk 2010-ben, mondjuk júliusban. A nevét sem igen tudjuk kimondani, de nem is baj. Elég, ha mosolygunk és angolul beszélünk – gondoljuk. (Persze tévedünk.)Felülünk a repülőre, ami egy-két átszállással Budapestre visz. Ott bérelt turistabuszra szállunk, hogy seperc alatt leszaladjon velünk az autópályán a barátságosan rövid nevű (
Pecs
meg még valami kis pöcök) városba, ami az egész nagy Európai Unió kulturális fővárosa ekkortájt. Útközben végig fényképezünk.
Lesz-e autópálya?
Arra aztán van időnk, mert az M6-os autópályát és az M60-ast még bőven építik, forgalomelterelésekkel és korlátozásokkal. No de ezeken is mosolyogva verekedjük át magunkat, ilyen a természetünk. Végül csak megérkezünk
Pecsre
- kis túlzással annyi idő alatt, amennyit idáig repültünk. Természetesen a turistalátványosságokra vagyunk kíváncsiak. Sok jót ír az útikönyv.A busz leparkol. Nem tűnik szépnek ez a rész, és ami azt illeti központinak sem. Az idegenvezető felemeli az esernyőjét, gyalogtúra következik, csak menjünk mindig utána! Megyünk. Még mindig megyünk.
Pecs
belvárosában ugyanis egy ideje már egyáltalán nem közlekedhetnek négy- és többkerekűek.Végeznek-e az útfelújításokkal?
Hát nem baj, így legalább többet látunk. Sokat sétálunk, és sokszor megbotlunk. Mert, szent ég, hát mi van itt? Atombomba csapott be? Vagy kiújult a délszláv háború, és eltévedt néhány lövedék?! Az utcák mindenütt feltúrva, lezárva, félkész állapotban. A használható részeken, amerre még autóval is lehet menni, dugók, türelmetlen sofőrök. Néhányan kiabálnak nekünk, és az ujjukat lóbálják. Arckifejezésükről kevés jóindulat olvasható le, pedig mi csak mosolygunk rájuk, ahogy szoktunk, rendületlenül.
A belváros szép és csendes. Az (ép) utcákon zenészek, néhol színházi előadásba csöppenünk. Lefényképezzük. A házak is szépek, ezeket is lekapnánk, csak sajnos figyelnünk kell, hova lépünk. Drága a Nikon és a Canon, jobb lesz nem elesni. Nyár van, tűz a nap. Ez jó. Aztán már nem annyira jó. Be kéne ülni valahova, árnyékba. Vendéglő akad elég – jó, magyaros, nehéz ételek mellett könnyű harapnivalót is tálalnak, milyen kedvesek. De valami produkció kéne még. Üldögélni, fagyit kanalazva nézelődni otthon is tudunk, nem ezért jöttünk.
Lesz-e konferencia- és koncertközpont?
Nézzük csak... Itt valahol hatalmas konferencia és koncertközpontnak kell állnia. Most épült, vadonatúj,
modern és innovatív
– 23 ezer négyzetméteren 999 fős befogadóképesség, teljes költségvetése mintegy 72 milliárd forint. Az sok. Nézzük meg! Megnézzük - illetve, megnéznénk. Mert nincs. Csak feltúrt terület, néhány meredező fal. Itt sem lesz mostanában előadás. Hova lehet menni akkor koncertre? Jó időben szabadtérre, rossz időben az egyetemi sportcsarnokba – mondja az idegenvezető. Hát más látnivaló? – kérdezzük. Mi, japánok, köztudottan szeretjük a kerámiákat és porcelánokat, fel is csillan a szemünk rögtön, amikor meghalljuk:Zsolnay Kulturális Negyed
.És átmenetelünk szépen sorban az egykori porcelángyárba, ami (elvileg) már egyetemi központ, alkotótelep, benne színházzal. Ha igazán jólértesültek vagyunk, talán még azt is tudjuk, hogy az előzetes számítások szerint közel 11 milliárdot kóstált az átalakítás, és a kivitelezés során naponta egy-két millióval nőtt ez az összeg.
Elkészül-e a Zsolnay Kulturális Negyed?
De ez sincs kész. Huszonöt épület várt felújításra, átépítésre, melléjük parkot, föléjük légi hidat terveztek, de bizony sok még a hiányosság, és ami készen van, az is erős festékszagot áraszt. Viszont legalább szép a porcelánkiállítás. Meg az Eozin Art-Café, ahol minden edény Zsolnay. Csak óvatosan, lehetőség szerint nem nyúlni semmihez, mert lenni drága, ha összetörik...
Valami könyvtárról is szó volt, nem?! - nézünk kérdőn az esernyős emberre. Volt, volt, ám ahhoz aztán még elmenni sem érdemes – legyint vissza. A legkevesebb 5,1 milliárdból megépülő
Regionális Könyvtár és Tudásközpont
helyén egyelőre legfeljebb a hangyák és a pockok művelődhetnek, mert ezügyben egy kapavágás sem történt. De megnézhetik a hölgyek és az urak a látványterveket! Ez is ugyanolyanmodern és innovatív
űrkorszakbeli stílushiányos hodály lesz, mint amilyennek a már emlegetett konferenciaközpontot tervezték.Megépül-e a Regionális Könyvtár és Tudásközpont?
Lesz. Majd egyszer. Ebben szintén hasonlítanak. De tessék csak körülnézni, milyen szépen rendbe hozták a köztereket és a parkokat! Körülnézünk. Megállapítjuk, hogy az iménti mondat inkább jelen időben helyes - merthogy még mindig erősen csak hozzák őket rendbe. Viszont azon a nagy téren, ott, a város közepén, nagyon édes az a kis patak. Azt mondják, eddig a burkolat alatt csordogált. Megmossuk benne a kezünket, fényképezkedünk mellette.
Aztán irány tovább. Hova? Azt mondják, a múzeumok utcája érdekes - és nagyjából kész. Ez is valami. De már nagyon elfáradtunk. Szállást kéne keresni. Vagyis keresni nem, mert előrelátóan foglaltunk magunknak – tudván, hogy egymillió turistát várnak ide, és bizony nem volt se pénz, se idő a tervezett új szállodák megépítésére. Szóval csak megkeressük a miénket.
Valóban négycsillagosak lesznek-e a szállodák?
Négycsillagos! Ennél alább nem adjuk. Kedvesek az alkalmazottak. Ugyanúgy törik az angolt, mint mi, jól elbeszélgetünk. De a hellyel mégsem stimmel valami... Meg az étel sem a mi gyomrunknak való, bár megígérték. Hamar megtudjuk, miért: sebtiben átalakított háromcsillagos szálloda ez is. Sok csillag hullott a hotelek nevei mellé mostanában.
Még térkép sincs, ahol jelzik a közbiztonsági szempontból veszélyes városrészeket? Hát szobafogságra legyünk ítélve esténként?! Mit ajánl, hova menjünk tovább? – kérdezzük az idegenvezetőt. Az Európa Kulturális Fővárosa projekt az utolsó felkészülési évben módosult valamelyest – válaszolja ő. Negyvenegynéhány partnertelepülés csatlakozott a programhoz, és nem csak annyiban, hogy bemutatkoznak itt, hanem saját rendezvényeikre csábítják a turistákat.
Továbbutaznak-e a turisták más városokba?
Várnak tehát bennünket egy csomó lehetetlen nevű városban és faluban: bort kóstolhatunk Villányban, szaunázhatunk a harkányi gyógyfürdőben, s ugyanolyan szeretettel látnak minket Szegeden, Zalaegerszegen, Szombathelyen... Megyünk is, köszönjük szépen. Ha már eljöttünk idáig, megnézzük az országot. Azt mondják, ezeknél az uniósoknál ez a kulturális főváros izé azt jelenti, hogy nekik kell reprezentálni az egészet, bemutatni, megszerettetni. Láttunk itt egyet s mást, de most inkább továbbmennénk, hátha...
Egy-két kattintás még a végén, buszraszállás, röpke káromkodások, amiért csak a japán mellékutakhoz képest földútnak számító magyar főutakon zötyöghetünk egyik helyről a másikra. Utazgatunk kicsit, majd hazafelé még veszünk
I Love Hungary
feliratú pólót, kitűzőt vagy karikásostort egy eredeti magyar Nike-csukás csikóstól.Ki nyit még kaput a kulturisták előtt?
No, hát nagyjából ilyennek látnánk Pécset, ha japán turisták lennénk ott a nagy évben – amennyiben a jelenlegi ütemben haladnak a fejlesztések. Persze, a legrosszabb esetet modelleztük (kivéve a vendégeink megőrzött jókedélyéről regélő részeket, mert ott a legjobbat) - ám a kép, sajnos, nagyjából megfelel a szakemberek és városvezetők jóslatainak.
Pécs monumentális tervei alaposan megcsúsztak, 2010-re alig valósul majd meg belőlük valami. Ezért látogatott el Szombathelyre (is) Letenyei Róbert, a pécsi polgármesteri hivatal főosztályvezetője: újabb szövetségest keresett. Még egy helyet, ami megnyitja kapuit a Pécs Európa Kulturális Főváros cím miatt valószínűleg Magyarországra sereglő vendégek előtt.
Miért csúszik az egész?
Amit a baranyai megyeszékhely vezetői elterveztek, az is mind felépül majd szépen. 2012-re, 2014-re, 2016-ra... Jó lesz, megmarad a városnak. Az EU egyébként sem vár el konkrétan semmit, csak annyit, hogy programsorozattal mutassák be Magyarországot. Ez pedig menni fog, rendezvény lesz bőven – bár olykor méltatlan körülmények között. Hogy mindez kinek a hibája? Nos, a kivitelezések rendszerint az engedélyeztetések hosszadalmassága miatt csúsznak – mondta a főosztályvezető.
Bármlyen furcsa, pénz általában lenne: jelentős összegekkel dotálta a projektet az unió, saját forrásból sokat tettek félre erre, és kormányzati garanciavállalással még az Európai Fejlesztési Banktól is kaptak 10 milliárdot. Ám hiába folynak gyorsított eljárásban az ügyletek, még így is rengeteg dologban hátráltatja őket a bürokrácia.
Higyjünk-e a csodákban?
Pécs mert nagyot álmodni, de álma nyomasztja már egy ideje. Sajnos, ha japán turistaként érkezünk e távoli ország messzi városába, aligha fog érdekelni minket, hogy mi miatt olyan minden, amilyen. Meg különösebben az sem, hogy MAJD szép és jó lesz. Most, 2010 júliusában legyen! Nekünk! És követelésünk jogos.
De ha elégedetlenek a vendégek, hamarabb hazamennek, s rossz hírünket viszik - ezt pedig már a magyar ember sajnálhatja. Méginkább azt a sok-sok pénzt (nagyjából kétmilliárd forintot), amit az EKF reklámjára szánnak. Kilenc további milliárd az egyelőre csak sejthető programokat finanszírozza. megítélésük szintén kérdéses, ha nem lesznek idegenforgalmi profitot hozó nézők. A cím persze ettől még nagy dolog. Drukkolunk Pécsnek – és velük várjuk a csodát...
