Szombathelyen is felmondási hullám jöhet az oktatásban a státusztörvény elfogadása után?

A Pedagógusok Szakszervezete szerint 5-6 ezer tanár mondhat fel a státusztörvény miatt az országban.

Azt tudom, hogy van, aki a felmondására készül - mondja egy szombathelyi pedagógus kérdésünkre. (Olyan pedagógust nem találtunk, aki névvel mert volna nyilatkozni.)

Lapunk ugyanis olyan információkat kapott, hogy több szombathelyi pedagógus is felmondott vagy a felmondására készül a státusztörvény miatt.

Több forrásból is érdeklődtünk, a válaszokból kiderül, hogy egyelőre nincs jele szombathelyi felmondási hullámnak. De - mint mondták - a felmondás egyéni döntés, nem igazán számolnak be róla előre.

4-5 ezer ember mondhat fel az országban

Azzal is számolni kell, hogy a távozni készülő tanárok megvárják a törvény elfogadását, és a végrehajtási rendelet megjelenését. Akkor lehet majd pontosan megismerni a változásokat, és akkor jön el az igazi döntési helyzet a pedagógusoknak.

A státusztörvény vitája a múlt héten kezdődött, pénteken egész éjjel tartott a vita Egész éjjel vitáztak a Parlamentben a státusztörvényről 2023. June 17. 07:19 a parlamentben, a végszavazás két hét múlva várható.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének megválasztott elnöke hétfőn az Inforádióban azt mondta, 5-6 ezer tanár mondhat fel a státusztörvény miatt az országban.

A törvény elleni tiltakozás hetek óta zajlik, Szombathelyen is volt diák- és pedagógustüntetés "Nyugodjék békében!" - Eltemették a magyar közoktatást Szombathelyen 2023. June 01. 19:46 június elején, Budapesten többször is A mai tüntetés hivatalosan véget ért, a diákok azonban elindultak a Fidesz-székház felé 2023. May 19. 19:51 . Közben a kormány sorra teszi az ígéreteket, április közepén 800 ezer forintos átlagbérről A kormány 800 ezer forintos átlagfizetést lengetett be a tanároknak 2023. April 17. 10:34 , nemrég Gulyás Gergely azt jelentette be, hogy évente 10 százalékkal emelik a pedagógusbéreket.

A státusztörvény lényege

  • A törvény lényegesen növelné a munkaidőt. Napi 8 óráról 12 órára, hetente pedig összesen 48 órára. A tanárok nem csak órákat tartanak, de készülnek is az órákra, ezen kívül dolgozatokat javítanak, és rengeteget adminisztrálnak.
  • A próbaidőt 3-4 hónapról 6 hónapra hosszabbítaná, ezáltal is növelve a tanárok bizonytalanságát, zsarolhatóságát, és a tankerület fenyegetéseinek erejét.
  • A felmondási időt 2 hónapról 6 hónapra növelné, hogy így az ócska bérek és a kiábrándító munkakörülmények miatt a pályáról menekülő tanárok további fél évre röghöz legyenek kötve.
  • A pedagógust a szabadsága alatt 15 napra bármilyen feladatra (akár pakolásra, takarításra) be lehetne rendelni.
  • A közoktatásban dolgozókat vasárnap is munkára lehetne kényszeríteni.
  • A jövőben a kormány akaratát végrehajtó tankerületi központ az ország bármely pontjára kivezényelhetné a pedagógusokat. Egy tanárt akár óvodába, egy óvónőt akár iskolába. Ez a rendőrségtől átvett gyakorlat a lehető legrosszabb módja az óriási tanárhiány elpalástolásának.
  • A tanévet akár július 15-ig meg lehetne hosszabbítani. Ez azért baj, mert egy pedagógus a karácsonyi szünetet leszámítva egész évben nem vehet ki szabadságot, és így a nyári pihenést is elvennék tőlük.
  • A felmondott, kirúgott vagy nyugdíjba vonult tanárok pótlására nem kellene pályázatot kiírni.
  • A törvény szinte teljesen lefaragná az elbocsátott tanárok végkielégítését: 20 év munkaviszony után is csak 1 hónap bér járna az eddigi 8 hónap helyett.
  • Továbbra is maradnának a botrányosan alacsony fizetések.
  • A pedagógusoktól elvennék a szólásszabadság jogát: még munkaidőn kívül sem kritizálhatná a közoktatást és a rendszert, ami tönkretette azt.
  • Sztrájk esetén az iskolafenntartó máshová "telepítheti" a gyerekeket.
  • A státusztörvény ellen a szakszervezetek is felléptek, a Pedagógusok demokratikus Szakszervezete ebben a táblázatban foglalta össze, mi a probléma a törvénytervezettel.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet