"Nyugodjék békében!" - Eltemették a magyar közoktatást Szombathelyen

A diákok által szervezett demonstráción voltak búcsúbeszédek és ravatal, ahol bárki leróhatta kegyeletét.

Gyászos hangulatban, koporsóval és búcsúbeszédekkel "temették" el a magyar közoktatást csütörtök délután az országos tanár-diák demonstráció szombathelyi állomásán.

Tanár-diák tüntetés a szombathelyi Fő téren
A nyári napsütés ellenére gyászos volt a hangulat
Mészáros D. Zsolt

A délután öt órakor kezdődő esemény rögtön egy, a tiltakozókat meglepetésként érő fordulattal indult: a szervező diákok egy koporsót tettek le a Fő téri Szentháromság-szobor elé. Erre egy latin szöveg is került, ami magyarul úgy hangzik:

a bölcsnek ennyi is elég.

"Nyugodjék békében!"

Ezek után Görcz Gergő Szombathely diákpolgármestere mondta el "gyászbeszédét". Elhangzott, hogy az oktatás élete hullámvölgyekkel volt tele, először ugyan megbecsülték, tisztelték, de aztán évtizedeken keresztül folyamatosan megpróbáltak vele visszaélni, és ez a rendszerváltás után sem változott.

Hozzátette, a közoktatás "élete utolsó heteiben a gyógykezelés résztvevői azt hitték, hogy a rosszindulatú státusztörvény eltávolításával előbbre lennénk az életéért folytatott harcban, ám ez nem így volt, csak a nullára léptünk volna vele vissza".

Tüntetés 2023.06.01
Mindenki leróhatta kegyeletét
Pataki Gergely

A beszéd után Imre Marcell korábbi diákpolgármester és Eredics Milán "beszélgettek" arról, hogy mi okozhatta az oktatás halálát. A beszélgetésben többek között arra utaltak, hogy az oktatást hozzá nem értő emberek irányítják, és ma már önálló minisztériuma sincs.

A nagyjából fél óráig tartó demonstráció végén aztán a szervezők arra kérték a mintegy száz-százötven demonstrálót, hogy aki érzi magában a bátorságot, búcsúzzon el a koporsó mellett a magyar közoktatástól.

Tüntetés 2023.06.01
Az egyik búcsúzó szerint sokan voltak, mégsem elegen
Pataki Gergely

Egy idősebb úr elmondta, hogy bár szép számmal voltak jelen az idősebbek és a fiatalok is, nem voltak elegen. Megjegyezte, "ha ezt a támogatást visszük fel Pestre kordont bontani, akkor ebből nem lesz semmi". Kijelentette, ő szeretne koszorút készíteni a közoktatás koporsójára, de csak azután, hogy "levertük ezt a gyalázatot". Ezt egyébként a közönség nagy tapssal jutalmazta.

Ez volt az utolsó, de folytatják

Az esemény előtt lapunk élőben jelentkezett a helyszínről, ahol kérdésünkre a demonstráció szervezője, Imre Marcell elmondta, hogy az eddigi tüntetéseket szervező csapat számára ez volt a búcsú. Úgy érzik, az elmúlt egy év hosszú és fáradalmas volt.

Hozzátette, hogy a demonstrációk nem fejeződnek be, a későbbiekben azonban ezeket már egy másik csapat szervezi.

Egy éve tüntetnek az oktatásért

Ahogy arról korábban már többször beszámoltunk, az utóbbi hónapokban rendszeressé váltak a demonstrációk az oktatás és a pedagógusok nehéz helyzete miatt.

Tavaly szeptemberben hat Vas megyei iskolában „A fizetés már csak századlagos probléma” - Sztrájkok és demonstrációk a Vas megyei iskolákban 2022. October 14. 10:15 volt élőlánc, szolidaritási sztrájk, október végén több százan tüntettek "Nem szabad feladnotok" - Több százan tüntettek Szombathelyen péntek délután 2022. October 28. 20:28 a szombathelyi városháza előtt, idén márciusban pedig szintén ugyanitt felszólalt Puzsér Róbert is tüntet az oktatásért Szombathelyen 2023. March 09. 13:46 Puzsér Róbert is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet