Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pénz, lélek, erkölcs – Miért megy a magyar ember Ausztriába dolgozni?

Sógormunka más szemmel.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Miért megy a magyar ember Ausztriába dolgozni? Miért kell lenyelni a békát és elfogadni, hogy valójában bármit is gondolsz, csak egy vendégmunkás maradsz, aki pikk-pakk pótolható? Miért van az, hogy előbb utóbb előjön a „magyarvér” és egymás ellenségei leszünk, más nemzetbéliek pedig inkább összefognak ha baj van? Ennyire fontos a pénz? Jöjjön némi személyes tapasztalat és kritika, amiben valószínűleg jópár külföldön dolgozó magyar egyetért.

Összehasonlítás

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Teljes mértékben nem vagyok képben a jelenlegi hazai bérviszonyokkal, de biztosan állíthatom, hogy köszönőviszonyban nincs egy ausztriai fizetés a magyarral. Maradjunk csak az alapoknál, azaz egy átlagos, több műszakos gyári munkánál. Természetesen a vírus előtti időkről van most szó. Az egy külön sztori, hogy a jelenlegi viszonyokat mennyire kihasználják a cégek, természetesen a saját javukra és a dolgozó kárára. Ez amúgy kint sincs másképp, de ott azért nem tolják nyilvánosan a képedbe, hogy megszoksz vagy megszöksz és nem veszed annyira észre, hogy ugyanannyit dolgozol – vagy többet – de kevesebb a béred.

De vissza a kiinduló pontra és, hogy mi a különbség, miért megy el külföldre, aki csak tud. Még egyszer leírom, pontos adataim nincsenek, hallomás útján tudom, hogy ha itthon egy gyárban dolgozol 5 napot – azaz 40 órát – és havi kétszer túlórázol még pluszban, akkor körülbelül 200 ezer a kereseted. Gyárfüggő, de teheted mindezt normál 3 műszakban vagy a bioritmusodat – és ezáltal az életedet is – teljesen tönkre vágó folyamatos műszakban. Itt a hétvége is „csak egy nap”, talán van ahol pótlékot sem fizetnek emiatt, de ami biztos, gyakoribb a „milyennapisvanmaéshányóra?” érzés. Szomorú.

Én heti 3 napot dolgoztam egy gyárban, Grazban. 8 órában. Vagyis 24 óra egy héten. 3 műszak volt, de élhető. Egyik héten délután, másik héten egy reggel és 2 éjszaka. Hétvégén soha, az éjszaka is pénteken tabu, mert akkor az már a szombatba nyúlna. Az árnyoldalak majd később jönnek, most csak a bér. Mindezért – természetesen árfolyamfüggő – többet kaptam, mint itthon aki kétszer ennyit dolgozik. És ez csak egy „mitarbeiter”. Egy pincér, eladó, benzinkutas vagy épp egy építőiparban, szakemberként dolgozó most hevesen bólogat és helyesel. Igen, a pénzért teszed inkább külföldön, amit épp teszel. Nem másért!

A pénzen túl

Miért is tennéd másért? Sokszor elhiszed, hogy számítasz, hogy fontos amit dolgozol, te csinálod a legjobban. Mosolyognak rád, megköszönik, persze, hogy nem ehhez vagy hozzászokva itthon. De valójában a szemükben csak egy „ausländer” vagy. Valahogy beléjük van nevelve, hogy kedvesen végezzenek ki. Igen. Akik az imént bólogattak...

Pixabay.com

Tettél meg olyat a munkaadódnak, amiért itthon azonnal felmondtál volna? Vagy beolvastál volna neki és hevesen elmagyarázod, nem minden papsajt?! Ezt is érdemes tisztázni, hogy a pénz mellett mi az a másik dolog, amiért ezt nem teszed meg és többet nyelsz, többet viselsz el tőlük. Mert nem tudod elmondani értelmesen, nem tudod kifejteni. Meglepő? Véleményem szerint az Ausztriában dolgozó magyarok minimum 80%-a nem beszéli rendesen – vagy épp sehogy – a német nyelvet. Óriási tisztelet a kivételnek, de ez a fájó igazság. És aki eddig nem próbált szerencsét, itt el is gondolkodhat. „Menjek ki én is? Legyen pénzem bőven? Végül is itthon is csak szar munkám van, nem szeretem amit csinálok. Akkor miért ne tegyem ugyanezt jópénzért?” Valójában igen. Tedd meg!

Tapasztalatot szerzel. Kilépsz a komfortzónádból és máshogy tekintesz saját magadra. Az elején. De aztán eljön az a pont, amikor megkérdezed magadtól, ugyanúgy, mint egy itthoni munkahelyen. „Mit keresek én itt?” Pénzt. Ez az első válasz. De egyre többször merül fel benned a kérdés, amíg egyszer csak eleged lesz és visszatérsz. Nagyon sokszor végződik így a szerencsepróbálás, kevés esetben válnak valóra az eredeti elképzelések.

Ezt is tapasztalatból mondom, de sok évnyi ausztriai munka után is van olyan ismerősöm, aki inkább nyel, nyel és nyel, de 9 év alatt nem tanult meg még annyit sem németül, mint egy második osztályos magyar kisfiú a német órán. Mert nem érzi szükségét. A pénzét megkapja, nyelni meg itthon is kell. Beállítottság kérdése és visszatérve a gyakoribb helyzetre, vannak, akik nem bírnak tovább nyelni. Pontosan azért, mert itthon kifakadhatsz, legrosszabb esetben elküldenek, de könnyítettél magadon. Ott sajnos nem tudsz kifakadni. És ez bizony felőröl. Megéri akkor? A pénz mindennél fontosabb?

Lelki tusák

A másik negatív faktor a távolság. Aki messzebb megy, többet kereshet, nem annyira telített a piac, viszont jó esetben havonta egyszer jön haza. Van aki „csak” másfél, két órát utazik oda is, vissza is. Ingázó. De szép szó. Egy reggel hatos munkakezdésnél ez azt jelenti, hogy 3 körül kelsz. Elárulom, az nem normális! Hosszútávon ez is egy ok arra, hogy besokallj, pláne ha van családod. Az asszony is nyúz, esetleg a gyerek is nyaggat...

Megint a kérdés. A pénz ennyire fontos? A kapcsolatainkat is beáldozzuk érte? Sok ember erre is bólogat. Akik messze vannak, általában azzal érvelnek, hogy még egy kis idő, még egy kis pénz és meglesz mindenem, abbahagyom, visszatérek. Sokaknak ez sikerült is. De azért kérlek nézd meg, gondolj vissza, mit/kit veszítettél? Sajnos rámentek erre barátságok, kapcsolatok, de olyanról is tudok, aki lemaradt a gyermeke fontos pillanatairól, születésnapjáról, sőt, magáról az egész gyerekkorról. Megérte? Ezt mindenki maga dönti el. Most vagy később, de előkerül ez a kérdés. A lélek fura szerkezet.

Pexels.com

A magyar-faktor

A következő probléma, amit még érdekes boncolgatni az a magyar-magyar kérdés. Amíg nem tapasztalod, nem éled át és csak hallod ismerősöktől, olvasol róla, addig nem hiszed el, nem érted. Valamiért – legyen az a világ bármely pontján – mi magyarok hajlamosak vagyunk a másikat eltaposni és élvezzük is a szenvedéseit honfitársunknak.

Én dolgoztam románokkal, szerbekkel, bosnyákokkal, ki tudja még milyen nemzetbéliekkel... A magyar ember, amikor előtted van, jópofa, meghallgat, segítőkész, de amint alkalma nyílik rá, már adja is tovább az információkat, a hátad mögött kibeszél, úgy intézi, hogy téged rossz fényben tüntessen fel, már eleve az a cél lebeg előtte, hogy helyetted az ismerősét, rokonát, barátját hozza az adott munkahelyre. Érdekes, de egy román vagy egy szerb, ennek pont az ellenkezője.

Egymás között igenis, hogy összevesznek, vitáznak, anyáznak, de ha arra kerül a sor, hogy a másikat meg kell védeni, ki kell érte állni, akkor annyira zárt közösséget alkotnak, hogy hihetetlen. Nem tesznek egymásnak keresztbe, sőt ők lesznek azok, akik feljebb kerülnek a ranglétrán. Pontosan azért, mert nem a rosszat adják tovább egy másik, illetékesebb embernek, hanem a jót, a pozitívumot emelik ki az adott kollégáról, ezáltal elősegítve, hogy többet keressen, jobb helye legyen a közösségben. Nem tudom elmondani, elképzelni sem, hogy ez miért van így, de nem ezt kellene nekünk is tenni?!? Akár itthon is.

Mert itthon szintén hasonlóan működnek a dolgok. Valamiért belénk van égetve, hogy a másik embert szenvedni látni, megalázni, a mi helyzetünknél lejjebb látni jó érzés. Sajnálatos dolog ez, viszont igaz. És egy külföldi munkahelyen még inkább észreveszed ezt. Talán ezért is tartunk ott, ahol. Empátia, segítőkészség, jószándék hiányában egy jó darabig még a „balsors, akit régen tép” érzésünk lesz és szomorú nép maradunk.

Végszó

Senkit sem szeretnék elszomorítani vagy lebeszélni az osztrák munkáról. A szavaim sem tekinthetőek szentírásnak, de ezekre jó, ha felkészülsz, amikor belevágsz egy ilyen kalandba. Én személy szerint bátorítanálak is, hogy vágj bele. Lesznek buktatók és gondok, ahogy itthon is, de a pénz sajnos óriási szükséglet. A társadalmunk már csak ilyen. Egyensúlyt kellene találni, de nem én fogom ezt megfejteni. Ismerni kellene mindenkinek a saját értékrendjét és ez alapján elhelyezni magát a világban és hinni is benne, hogy ez így a jó. Nem csak bebeszélni magadnak, hogy ezért hagyom itt a családom, a barátaim, és majd ennek jó végcélja lesz. Mert legtöbbször nem az lesz.

A végére zárásként annyi, hogy természetesen vannak, akiknek sikerült. Jó helyen dolgoznak, szeretik a munkájukat, a pénzük is megvan és a szeretteik és kapcsolataik is megmaradtak. Ők többnyire a közelben dolgoznak, fél órás autókázásra, egyedül járnak, nincsenek magyar konkurenseik, perfektül beszélnek németül, a szakmájukban helyezkedtek el és talán szerencsésebbek is.

Mint mindannyian tudjuk, a kivétel erősíti a szabályt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vélemény

Hirdetés