Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

A dozmati víztározóval látványosan megváltozhat a szombathelyi Perint-part

Víziszínpad, sétány, mesterséges tó. Már hat éve is ilyeneket álmodtak, mert felesleges lesz a Perint mély és széles medre.

Már 12-13 éve a lukácsházi víztorozó Földön, vízen, levegőben: pezseg az élet a lukácsházi víztározónál 2011. April 25. 21:07 építésekor elkezdődött a tervezgetés, hogy mit is kezdjenek majd a Perint-patak széles és mély medrével. Miután 2010-ben elkészült a később Abért-tónak elnevezett víztározó, lecsökkent az árvízveszély Szombathelyen.

Megszűnik az árvízveszély

A Perint-pataknak ugyanis azért van olyan mély és széles medre, mert képesnek kellett lennie arra, hogy a nagyobb esőzések után a nyugati dombokról lezúduló vizet el tudja vezetni és a mederben tudja tartani.

Épül a dozmati víztározó
Nagy Jácint

De ahhoz, hogy megszűnjön az árvízveszély, kevés volt a lukácsházi víztározó, szükség volt az Aranypatak bevédésére is, az Aranypatak ugyanis a Kalandváros mögött a Perintbe torkollik. És nagy esőzések után magas a vízhozama.

Perint-parti látványtervek
Látványtervek a Perint-partra
Hende Csaba Facebook-oldal

A dozmati víztározó egy európai uniós pályázat segítségével épül, és mint a szerdai bejáráson Őszre elkészül a dozmati víztározó, nem lesz több árvíz Szombathelyen 2019. April 24. 18:43 kiderült, szeptemberre készen is lesz.

Így aktualizálni lehet a Perint és az Aranypatak patak terveket, és - akár uniós pályázat segítségével - el lehet kezdeni a megvalósítás előkészítését. Ugyani az árvízveszély megszűnése után

  • nincs szükség a mély és széles patakmederre
  • nincs szükség a hosszú és magas hidakra.
  • Hét kilométer hosszú élménypark

    A Perint partjára a vízügyi igazgatóság készített egy komoly és átfogó tervet még 2010 előtt, ezt már hat éve, 2013-ban bemutattuk Hét kilométeres élménypark a Perintnél 2013. January 30. 13:29 . A terv a Gyöngyös partját vette példának, a Gyöngyös ugyanis végig parkok mellett folyik, vize azokat táplálja. Az arborétumtól egészen a Pelikán és a Gayer parkig. A példa alapján aztán tovább is gondolkodtak a szakemberek.

    Perint-parti látványtervek
    Látványtervek a Perint-partra
    Hende Csaba Facebook-oldal

    A Perint-patak használható szakasza hét kilométer hosszú,a 89-es út elkerülő szakaszának hídjától indul, délen a Szent Gellért utca hídjáig tart. A medret mindenütt leszűkítenék, nyolc-tíz méter szélesre, közvetlenül a víz mellett sétányok lennének, a parton pedig kerékpárutak.

    Három helyszínen lennének kiemelt létesítmények. Az első az oladi iskolával szemközt van, a Váci iskola és a Perint között. Itt felduzzasztanák a vizet, és kis, mesterséges tavat alakítanának ki, piknikparkkal, pihenőhelyekkel.

    A Váci út melletti piknikpark és mesterséges tó
    Solvex Kft.

    A második már a belváros, az egyetem környéke, a kollégiumokkal szemközti Perint-szakasz. Itt egy lépcsőteraszt terveznek, a vizet felvinnék magasabbra, hogy csobogókon folyjon le. Kis parkot szökőkúttal, pihenőhelyekkel is kialakítanának.

    Ilyen lesz a kollégiumok előtti park
    Solvex Kft.

    A legnagyobb változás a Kiskar utcai nagy parkoló melletti részt érintené, az Óperint utcától a Sorok utca elejéig. Itt a parkolóhelyeket levinnék a föld alá, a területet parkosítanák. A patakparton végig lépcsőket építenének ki, a parkban akár kávéházakkal, presszókkal. Lenne itt egy víziszínpad is, ahol rendezvényeket, hangversenyeket is tarthatnának.

    A Kiskar utcai parkoló terve
    Solvex Kft.

    A Perint vizét itt egyébként felduzzasztanák, a mederbe helyezett természetes kövekkel. A vízmélység így 80-90 centi lenne állandóan, ami a patak élővilágának is kedvező. Ilyen duzzasztókat a szakasz más részein is terveznek, néhány helyen ki is szélesítik a medret, hogy nagyobb vízfelület alakuljon ki. Így közvetlenül a víztükör mellett lehet majd sétálni.

    Perint-parti látványtervek
    Látványtervek a Perint-partra
    Hende Csaba Facebook-oldal

    A költségeket hat évvel ezelőtt kétmilliárd forintra tették, most minimum hárommilliárdba, de inkább többe kerülne. Csak megjegyzés, hogy közel hatmilliárdból bővíti Mészáros Lőrinc cége építhet 5,9 milliárdból fociakadémiát Szombathelyen 2019. April 18. 11:39 a szombathelyi futballakadémiát Mészáros Lőrinc cége, ennyi pénzből bőven kijönne a hét kilométeres élménypark.

    Az Aranypatak partjának fejlesztése

    Idén februárban mutatták be Újabb információk és látványtervek az új szombathelyi Sportligetről 2019. February 13. 07:16 a most már épülő új Sportliget terveit, itt merült fel az az elképzelés, hogy az Aranypatak Kalandváros melletti partját hasznosítsák.

    Litkei Építésziroda Kft.

    A tervben egy hosszú sétány szerepel, gyeppel borított szakaszokkal, pihenőteraszokkal, ligetekkel. Ülőlépcsőkkel, lépcsőző és napozó teraszokkal.

    Szóval, terv van bőven, az árvízveszély hamarosan elmúlik, jöhet a Perint és Aranypatak partjának hasznosítása, szépítése. Okos tervezéssel pénzt is lehet találni rá.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet

    Tovább az oldalra