Pert nyertünk: a polgármesteri hivatalnak ki kell adnia az adatokat

A TASZ közbenjárásával fordultunk bírósághoz még tavaly ősszel, hogy megszerezzük a várostól a polgármesteri keretből fizetett szakértőkről szóló dokumentációt. Nekünk lett igazunk.

Az átláthatóság a demokrácia egyik fontos alapértéke, hiszen valamennyi választópolgár joggal várja el, hogy tudomása legyen róla, merre csordogálnak a közpénzek, mi folyik az állami és önkormányzati hivatalokban.

Tavaly a tél beálltával írtuk meg, hogy mivel lapunk nem járt sikerrel a Városházán, hogy megkapja a polgármesteri keretből kifizetett szakértői díjakról szóló dokumentumokat, ezért dr. Szendrő-Németh Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért közérdekű adatok nyilvánossága programjában eljáró ügyvéd segítségével bírósághoz fordultunk. Az ítélet akkor, első fokon az lett: igazunk van, a hivatalnak ki kell adnia a közérdekű adatokat.

Hivatal: inkább fellebbezünk, mintsem kiadjuk

Ahogy az várható volt, ez még csak az első meccsnek bizonyult, hiszen Kaczmarski János jegyző fellebbezett. Az indok az volt, hogy nem a hivataltól, hanem magától a polgármestertől kellett volna kérni az adatokat, mert az adatvédelmi törvény értelmében a kérelem tárgyával összefüggésben álló, így adatszolgáltatásra kötelezett, közfeladatot ellátó személy ő - már csak azért is, mert egy 2009-es, az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendelet szerint a város első embere tartozik felelősséggel a költségvetési előirányzatokért, és ezzel együtt az azzal kapcsolatos nyilatkozattételekért is.

Sőt, a jegyző szerint a hivatal által végzett iratkezelést sikerült összekeverni a polgármester feladatkörébe tartozó adatkezeléssel, idézzük:

Fizikailag tehát a felperes által kért iratok valóban a Polgármesteri Hivatal irattárában vannak kezelve, de ez nem jelenti az alperes álláspontja szerint azt, hogy az adatszolqáltatást a jelen per tárgyául szolgáló adatok tekintetében a Polgármesteri Hivatalnak kell teljesíteni.

A dolog furcsasága, hogy véleményük ellenére a városháza honlapjára mégis kikerültek - Ipkovich polgármester utasítására - a tanácsadói iratok.

A megyei bíróság elutasította a fellebbezést

A másodfokon eljáró megyei bíróság nem adott a jegyzőnek igazat. Indoklásuk szerint adatkezelési ügyben emberek meghatározott feladatkörrel rendelkező, konkrét tevékenységet kifejtő csoportja fogható perbe, ellenben egy hivatali rang, beosztás, tisztség nem minősülhet adatkezelőnek, így perelni sem lehet. Vagyis a fellebbezés nem volt alapos, és másodfokon helybenhagyták a városi bíróság döntését, miszerint a szóban forgó dokumentációt ki kell adnia a városnak.

A pert még a baloldali önkormányzat alatt indítottuk, majd a jobboldali városvezetés alatt nyertük meg. Tárt karokkal várjuk tehát a polgármesteri keretből kifizetett szakértők díjazását és a teljesítéseket érintő iratokat, főleg, ha már az ügyben korábban annyira aktív - lásd bizottság létrehozása, feljelentés - Fideszt már nem annyira érdekli a téma.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Feljelentések pro és kontra – A polgármesteri szakértők a jó hírnevüket féltik

Most arról van szó, hogy az érintett szakértők egy része fontolgatja a feljelentést az önkormányzat ellen.

Megígértük, megtartottuk - Így lehet megszerezni a szombathelyi polgármesteri szakértők anyagait

A közgyűlés vizsgálóbizottsága nem tudta megszerezni a polgármesteri keretből fizetett szakértőkről szóló dokumentációt. Lapunk dr. Szendrő-Németh Tamással karöltve bírósághoz fordult - nekünk lett igazunk.

Feljelentést tesz a szombathelyi polgármesteri szakértőket vizsgáló bizottság

Mégpedig közérdekű adatokkal való visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt. A hatósági vizsgálat végéig felfüggesztik a működésüket.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet