Pert vesztett a szombathelyi önkormányzat ellen a Vas Népe

A megyei pártlapnak így is csak hónapokkal később sikerült közölnie a helyreigazítást.

Helyreigazítást közölt a Vas megyei pártlap - írja a Media1. Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, az önkormányzat a Homok utcai fakivágásokkal kapcsolatban állított valótlanságok miatt perelte be a Vas népét.

Az ingatlancsomagra kiírt pályázatról mi is írtunk, a pályázatból azért zárták ki Nem lesz licit, viheti a 800 milliós szombathelyi ingatlancsomagot az egyetlen állva maradt pályázó 2021. October 24. 11:30 az egyik céget, mert beadott anyaga több pontatlanságot tartalmazott.

A bírósági ítélet szerint a Vas Népe ezt úgy állította be, hogy az érvénytelenség oka a favédelmi terv hiánya volt, amelyet az önkormányzat megkövetelt a pályázóktól. A cikk az önkormányzatnak rótta fel, hogy később a nyertes pályázó fákat vágott ki a területen, és ez ellen a város nem tett semmit.

A bíróság első fokon megállapította, hogy ezzel a narratívával a lap valótlanságot állított, és helyreigazításra kötelezte a kormánypárti KESMA/Mediaworks csoporthoz tartozó lapot.

A Media1 egyébként azt írja, a bírósági ítélet a helyreigazítással kapcsolatban már áprilisban megszületett, a lap viszont csak július 5-én közölte azt weboldalán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet