Pesten nyertek rangadót a Füred ellen a HVSE röplabdásai

A sírból hozta vissza a meccset Mucsi Péter csapata.

Szent-Benedek Balatonfüred – Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia 2:3 (-19,-14, 12-, 23-, 13-)

Budapest, vezette: Oláh, Ifj. Szabó

HVSE/VSA: Varga Nikolett, Bokor Laura, Dancsecs Nikolett, Tóth Zsuzsanna, Kiss Brigitta, Fazekas Szilvia, Zoltán Anna (libero). Csere: Végh Júlia, Demény Laura, Varga Réka, Simon Judit, Horváth Dóra, Dabronaki Emese, Farkas Barbara (libero). Vezetőedző: Mucsi Péter, edzők: Bodovics Árpád, Antonio Mircea Petre.

Hetekig tartó egyeztetés előzte meg a nyugati csoport rangadóját. A balatonfüredi csapat teremfoglaltságra hivatkozva nem kívánta megrendezni a kiírt mérkőzést az eredeti időpontban. Az általa felajánlott másik időpontok utánpótlás versenyekkel ütköztek, ezért Balatonfüred helyett végül Budapest lett a helyszíne mérkőzésnek.

Az előzmények és a tabellán elfoglalt első két hely parázs rangadót ígért. A nézőknek nem is kellett csalatkozniuk.

Nagyon felfokozott állapotban kezdte a mérkőzést a balatonfüredi csapat. Kiválóan nyitottak, ezzel zavart okoztak a vendégek soraiban. Nagyon akart a vendégcsapat, de nem találta a játék ritmusát. A végjátékban még zárkózni tudott ellenfelére, de a sok hiba miatt elajándékozta a játszmát a hazai csapatnak.

A második játszmában is domináltak a hazaiak. Hiába cserélt, kért időt Mucsi Péter edző, nem akart zökkenőmentesen működni a vendégek játéka, rengeteg nyitásrontással, elütött labdával segítették ellenfelüket. A vendéglátók pedig szárnyaltak. Kiválóan nyitottak és mezőnyben is remekeltek a mérkőzés e periódusában. Kettő nullára elhúzott a hazai csapat a szettek tekintetében.

Nagyot fordult a játék képe a harmadik játszmában. Magára talált a zöld-fehér alakulat. Feljavultak a nyitásai, így magabiztosabbá vált a játéka. Támadásban is ellenfele fölé nőt a harmadik játszmában a listavezető. Parádés játékkal nyerte meg a játszmát és tartotta mérkőzésben magát vendégcsapat.

A negyedik szett közepéig 1-2 ponttal a Szent-Benedek vezetett. Az eddig is kiváló, magas színvonalú játékot tovább tudták fokozni a csapatok. Mindkét oldalon dominált a szélsőjáték. Tóth Zsuzsanna és Bokor Laura is többször volt eredményes támadásban. A játszmában az igazi áttörést Horváth Dóra nyitásai hozták el. 20-18-as hazai vezetésről 24-20-ra alakította az eredményt. Környei Dóra támadásaival zárkózott ugyan a piros mezes alakulat, azonban ez már kevés volt a játszma megnyeréséhez. Szett győzelmével kiegyenlítette a játszmák arányát a vendégcsapat.

Következhetett a mindent eldöntő ötödik játszma. Mindegyik csapat nagyon akarta a győzelmet. Fej-fej mellett haladtak a csapatok. Parádés labdameneteket láthatott a szépszámú, főként szombathelyi közönség, akik síppal, dobbal, kereplőkkel teremtettek félelmetes hangulatot. 8:7-es hazai előnynél cseréltek térfelet a csapatok. Nagyszerűen szállt be a játékba Végh Júlia. Ásznyitásaival a mérkőzés megnyeréséhez segítette csapatát. Több mérkőzéslabdájából a másodikat értékesítette a Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia csapata, ezzel megnyerte a találkozót és őrzi vezető helyét a csoportban.

Összességében elmondhatjuk, hogy végletekig kiélezett mérkőzésen óriási küzdőszellemről, nagy szívről tettek tanúbizonyságot a HVSE/VSA játékosai. Parádés, az első osztály szintjét is megütő játékkal rukkolt elő mind a két csapat. Dicséret illeti a játékosokat, hiszen hozzáállásukkal, játékukkal kitűnő hírversét csaptak a röplabdának. Külön ki kell emelni a szombathelyi szurkolótábort, akik szinte plusz játékosként segítettek csapatuknak szurkolásukkal.

Mucsi Péter: Nem volt zökkenőmentes a felkészülésünk erre a mérkőzésre. Betegségek és egyéb események miatt sok olyan játékosom volt, akik nem tudtak edzeni a héten. Külön nehezítette a felkészülésünket, hogy a birkózás miatt nem tudtunk a Sugár úton edzeni, sajnos ez meg is látszott a játékunkon. Az első két szettben nagyon motiváltan játszott a Füred, míg mi sok rontással segítettük őket ajándékpontokhoz. A harmadik játszmától sikerült feljavulnunk nyitásban és fogadásban, így a tőlünk elvárható szintre sikerült felhoznunk a játékunkat. A csapat küzdeni tudásból vizsgázott csillagos ötösre, és mint csapat alkotott maradandót, őrizte meg első helyét a tabellán. Köszönöm szurkolóinknak, hogy végig buzdították csapatunkat. A sikerben nagy érdemeik vannak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport