Petíció indult a művészettörténet önálló tárgyként való megmaradásáért

2024-től már érettségizni sem lehet belőle.

Ahogy arról lapunk is beszámolt Előre, nem hátra: törlik a művészettörténetet az alaptantervből 2023. December 22. 14:03 , 2020-as új Nemzeti Alaptantervnek (NAT) megfelelően az állami fenntartású középiskolákban 2024-től már választható tárgyként sem lesz elérhető a művészettörténet mint önálló tárgy, az abból való érettségi lehetősége megszűnik.

A művészettörténettel párhuzamosan a film- és médiaismeret oktatását is kivezetik a tantervből, a vizuális kultúra története, kortárs gyakorlata és elmélete teljességgel kívül kerül a gimnáziumi ismeretanyagon.

A Szombathelyi Képtárban
Bonyhádi Zoltán/Szombathely MJV

A meglehetősen érthetetlen – vagy ha pesszimisták vagyunk, nagyon is érthető – döntés ellen néhány nappal ezelőtt már tiltakozott az MTA Művészettörténeti Tudományos Bizottsága. Közleményükben többek között ezt írták:

„Elfogadhatatlannak, átgondolatlannak, rövid és hosszú távon egyaránt rendkívül ártalmasnak tartjuk a döntést, amely a képző-, ipar- és építőművészet több ezer éves múltjáról és kortárs alkotásairól úgy véli, hogy az nem szerves része az általános műveltségnek.”

Sokan a közoktatás, az általános műveltség, a kulturális élet leépülésének – esetleg szándékos leépítésének - az újabb állomását látják a tanterv változásában.

Az LMP most egy petíciót indított a párt weboldalán, várják mindazok aláírását, akik szeretnék, ha önálló tantárgy maradna a művészettörténet.

„Nem azért van kultúránk, hogy GDP-t termeljen, hanem azért termelünk GDP-t, hogy közösen hozzunk létre kultúrát és kulturális közösség legyünk”

- írják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra