A Balaton északi partja eddig valamiért kimaradt az életemből, de ez nemrég megváltozott. Ahogy azt már a tihanyi Apátsági Rege Cukrászdáról írt cikkemben 
Kipróbáltuk a tihanyi cukrászdát, mely az áraival sokkolta nemrég az internet népét August 06. 06:59 említettem, egy családlátogatás segített behozni ezt a több évtizedes lemaradást.
Az első napon Szombathelyről vasúton jutottam el Zánka-Köveskál állomásra. A párom már ott várt rám, majd onnan indultunk tovább autóbusszal Veszprémbe és költöttünk el egy tartalmas ebédet, amit a menetrendhez igazodás miatt kicsit feszített tempóban tettünk meg. A kaja ugyan jó volt, de utánafutnunk kellett a buszhoz. És mint tudjuk, nincs is annál jobb, mint teli hassal, meg két táskával szaladni a 35 fokos kánikulában. De ez nem szegte a kedvünket.
Borospincék háznak, nyaralónak
A másfél órás veszprémi tartózkodás után autóbusszal jutottunk el Mencshelyre. Ez a kis, 300 lelkes település a kőkorszak óta bizonyíthatóan lakott terület, s ezúttal mi is birtokunkba vettük. Illetve egy részét, a Halom-hegyen található vendégházzá alakított borospincét.
A környéken talán már nincsenek is olyan borospincék, amelyeket ne laknának állandóan, vagy időszakosan, a döntő többségük legalább kettős funkciót lát el. Ami erre a pár napra nekünk jutott, az egy kétszintes, zöld ablakkeretes házikó volt, amelyben bőven elfért volna az összes lakás, amelyben életem során laktam.
Az ablakok és a terasz a szőlőre és a Balatonra nézett, így a reggeliket és a vacsorákat is itt tudtuk le, a szabad ég alatt. A második nap pedig a környék felfedezésével telt. Először az erdőn átsétálva megnéztük a régi, és a még régebbi mosót Óbudavár határában. Ha, a neve nem lenne elég beszédes, itt mosták ruháikat eleink. Vadregényes környezet, békák, szúnyogok, de aki az erdőn át közelíti meg, az készüljön fel arra is, hogy néha jöhet szembe egy-két vaddisznó.
Innen részben az erdőn, részben a kis utakon, szőlőültetvényeken át eljutottunk egy tanyára, amely az Óbudavár-Szentantalfa-Balatoncsicsó szentháromságban található. Kedves néni fogadott minket, és megpihentünk a kecskék, macskák társaságában. Előbbieket áldották meg kíváncsibb természettel, és szemlátomást élvezték a rögtönzött fotózást.
Kezdett esteledni, mi pedig ahogy érkeztünk, úgy távoztunk a szállás irányába, szőlőn, erdőn és mezőkön át. Mert néha utak se kellenek ahhoz, hogy az ember önfeledten boldog legyen.
Rege, rege, reggel Tihany
A harmadik napon, mint valami teremtéstörténetben, elmentünk Tihanyba, a Pogány Madonna film egyik rendőrzsigulijának ígéretével. Az út Balatonfüreden át vezetett, mert hiába fekszik egy egyenes és út mentén Mencshely és Tihany, a közutak már annyira rosszak, hogy azon a busz nem jár.
Tihanyban családlátogatás, szuvenírvásárlás volt az első két programpont, aztán irány a bástya meg az apátság. A templommal srégen szemben egy modern, részben földalatti helyen válthattuk volna meg a jegyeinket. Azért a feltételes mód, mert nagyon kedvesek voltak, így jegyet kaptunk, de fizetnünk nem kellett.
A templom gyönyörű, annak ellenére is, hogy belülről sokkal kisebbnek tűnik, mint kívülről. Ottjártunkkor a kriptát épp felújították, így az oltár mellett csak a jobb oldali lépcsőn lehetett lemenni a kiállítótérbe. A föld alatt a bencés renddel ismerkedtünk meg a katakombás részben, míg a modern kiállítótérben Szamódy Zsolt Olaf, Balogh Rudolf-díjas fotóművész Ez van! című visszatekintő kiállítása tárult elénk a falakon.
Remek fotók, hajókról, kutyáról meg alapvetően a Balaton-partot meghatározó dolgokról. Így sokkal többet el tudtam volna időzni itt, mint amennyire lehetőségünk volt. A kiállítótér végül az apátság szuvenírboltjában végződött, ahol mi is begyűjtöttünk egy-két relikviát.
Itt egy üvegajtón át jutottunk ki a szabadba, meg arra a kis belső térre, ahol az Apátsági Rege Cukrászda található. Kellett némi koffein, ezért betértünk ide is, és teszteltük. Nem olcsó, de tetszetős és jó, és konkrétan megállt az idő, mert nem tudom, mennyit voltunk a kávé, a tea és a süti társaságában. Kikapcsolódtunk, élveztük a kilátást és az ízeket.
A cukrászda után lementünk a strandra, de azzal akkor már nem volt szerencsénk, mert bementünk, lecuccoltunk és ránk zárták az egészet, így végül a betonos szabadstrand jutott, meg a kettő között a volt Újságíró üdülő. A csobbanás után már csak a vacsora volt hátra, szintén Tihanyban.
Késő este értünk vissza Mencshelyre, megint Balatonfüreden át, mondhatni: Füreden, csakis Füreden, mindig Füreden át.
Friss honvággyal a lélekben hazamenni
Mi tagadás, a szívemhez nőtt ez a borospincés mesevilág, és kicsit nehéz volt újra Szombathelyt célba venni vasúttal. Ezt érezhette a MÁV is, mert végül 50 perc késéssel és több hosszabb kényszerpihenővel abszolválták a kötött pályát.
