Matolcsyval és Hoffmann Rózsával ijesztget az MSZP

Folytatódik a plakátháború Szombathelyen.

Nehéz életük van a gyanútlan járókelőknek Szombathelyen is. A legváratlanabb pillanatokban ugranak elé a vérszomjas politikusok, és az ösztönökre ható, rövid, de hatásos mondatok. És miközben hivatalosan nincsen kampány, a gyakorlatban mégis van. Permanens, heves, negatív kampány.

Az első forduló

November végén Bajnait és Gyurcsányt összemosni igyekvő és gyalázó plakátok jelentek meg „Ők tették tönkre az országot” - Beindultak Bajnai ellen 2012. November 21. 19:32 . Feladójuk hivatalosan a Békemenet volt, de ilyen szervezet nem létezik. Aztán kiderült, hogy a CÖF (Civil Összefogás Fórum) áll a dolgok mögött, ez a csapat a Békemenet egyik szervezője, és elnökük nemrégen egy interjúban azt mondta, ők nem politizálnak, csupán tájékoztatják a közt.

MSZP óriásplakát, Matolcsy Györgyről
Matolcsy a kollégistákat és az egyetemistákat ijesztgeti
Vágvölgyi Bálint

Persze voltak, akik nem értettek egyet ezzel a tájékoztatással, így a Bajnai-Gyurcsány plakátokat gyorsan meghekkelték Meghekkelték a Bajnait gyalázó szombathelyi plakátokat 2012. November 22. 10:58 , ami annyit jelent, hogy leragasztották, és az új plakátokon egyszerűn kicserélték a két volt miniszterelnök nevét Orbán Viktoréra és Simicska Lajoséra.

Aztán a plakátok el is tűntek, valószínűleg lejárt a bérleti idő, nem olcsó mulatság a közterületi óriásplakát, és a CÖF, hivatalosan ugye civil támogatásokból tartja fenn magát.

És a folytatás

De ma újra indult a plakátháború. Mi két helyszínre bukkantunk, az egyik a 18-as Honvéd út Vörösmarty felőli vége, a másik pedig a Perint-part, a kollégiumoknál. És a kormány két – finoman szólva – legkevésbé népszerű tagjait veszik célba, Matolcsy Györgyöt, a gazdasági miniszter arcképe mellett a Fidesz: Példátlan gazdasági siker kudarc felirat olvasható, röviden, velősen.

MSZP óriásplakát, a tandíj bevezetéséről
Hoffmann Rózsa egy házfalról néz le szigorú tekintettel
Vágvölgyi Bálint

A másik plakáton Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár mutatja nem a legelőnyösebb arcát, Fidesz: Eltöröljük bevezetjük a tandíjat felirattal, ami megint csak nem kíván sok magyarázatot.

Néhány napja közöltünk interjút Ron Werber mumusnak sem rossz 2013. January 17. 11:52 Székely Klára politikai elemzővel, ahol arról is szó esett, hogy az MSZP nagyszabású, hatásos kampányfogásokat vet majd be. Valószínűleg ez az első, és könnyen lehet, hogy ezzel még csak tesztelik a közvéleményt. A plakátokon ugyanis ott az aláírás: MSZP.

Tehát sok minden várható ebben az évben, de mi most arra vagyunk kíváncsiak, mit lép erre a Fidesz. Várjuk Olvasóink észrevételeit, ha a plakátháború újabb fejleményére bukkannak. E-mail: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu_PONT_

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Ron Werber mumusnak sem rossz

Az MSZP visszahívta az izraeli-amerikai politikai tanácsadót. Székely Klára politikai elemzővel azt kutattuk, miért, és mi lehet ennek a következménye.

Meghekkelték a Bajnait gyalázó szombathelyi plakátokat

Az éjszaka átragasztották őket, most az áll rajtuk, hogy Orbán és Simicska teszi tönkre az országot.

„Ők tették tönkre az országot” - Beindultak Bajnai ellen

Szombathelyen is megjelentek a Gyurcsányt és Bajnait összemosni akaró plakátok, és nem a buszokon.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet