Manapság nem mondhatjuk, hogy ne lenne választék a legkülönfélébb kulináris élvezetek kiélésére, megannyi helyen ehetünk ezt-azt, a legfinomabb fogásoktól a házias jellegű ételekig. Ritkaság viszont a klasszikus talponálló, az évek során egyre kevesebb a csempés bisztró, kifőzde, amelyeken kívül évtizedeken keresztül máshova nem nagyon járhattak a
gyorskajára
vágyók.Látták már a Szalontüdő című rövidfilmet? Feltétlen ajánlott ( ide kattintsanak), abban láttam először ezt a bádogos helyet, ami magában hordozza mindazt a hangulatot, amit egy nyolcvanas években született ember gasztronosztalgikus élményként kíván. Ez a bádogos hely a Pléh Csárda, avagy a Bádog Gundel, amely legendás méretes adagjairól és Bábel István vendégszeretetéről, így üres gyomorral célba is vettük és meg sem álltunk Budapestig, a Kolozsvár utcai piacig.
Külváros, de tényleg
Buszozunk és villamosozunk, a csilli-villi belvárost magunk mögött hagyva egyre jobban érződik, hogy a külvárosban vagyunk, ahol nincs minden sarkon egy új Széchenyi-terves tábla. Leszállunk a piacnál, az egész kábé hat egység, zöldségessel és vegyesbolttal, köztük pedig a Pléh Csárda, régi horganyzott lemezekből, és elsőre nem is a legmegnyerőbb a külleme. Belépünk a konyhagőzbe, a nagydarab főnök a pulton támaszkodva néz minket a kisablakon át, s üdvözöl minket.
Jó napot! Szombathelyről jöttünk, hogy itt ebédelhessünk. - Na annak örülök. Tegnap mit vacsoráztak? - Egy kis pékárut. - És a reggeli mi volt? - Az is csak péksüti. - Akkor ennek pont lesz hely a hasukban, póréhagymás cordon bleu. - s már tette is a mérlegre Bábel István a méretes húst, ami kicsivel több, mint 80 dekát nyomott (300Ft/10dkg).
Köretnek elég lesz egy szelet kenyér, aztán ha kell még szóljon! - majd egy két szendvicsre való karéjt tesz a tálcára. - Hagymasalátát? - kérdezi, de azt nem kérek, mert a paradicsomsaláta is vagy négyemberes adag a menzás mélytányérban, majd eszek a kollégáméból.
A húsbomba kifog rajtunk
Nekilátunk a tetemes ebédnek, vastag hús, mégvastagabb sonkával és póréhagymával töltve. Finom és laktató, nem mócsingos, de csak a feléig jutunk, többet nem sikerül legyűrni. Két falatunk közt Bábel István megkéri az egyik vendéget, hogy távozzon, mert szájal. A sorbanálló egyre hülyébb beszólásokat enged el, ekkor kizavarja, de a faszi még az üzlet előtt hangosan bekiabál.
Bábel úr édesanyját nem illik emlegetni, két szakács sem tudja visszatartani amikor elindul kifelé rendezni az ügyet. Bábel úr kimegy- Majd Bábel úr bejön.
26 éve vagyok itt, velem ne legyen tiszteletlen!
- mondja ugyanolyan higgadtsággal, mint amikor érkeztünk. Csak elzavarta, tettlegesség nem volt.
Aztán készíti is a zacskót mosolyogva az öreg, itt az elvitel nem ritkaság. Miközben csomagol, még késhegyen nyújt egy darab szarvaskolbászt:
Kóstolja meg!
Finom volt, de abból nem vittünk. Még el sem tettük a pakkot, máris a frissen sült máglyarakás pirult széleit nyújta:Tessék! Ez a legfinomabb része!
Otthon érezzük máris magunkat, mint amikor a Mama süt, és mehetünk a konyhába a szélekért. Aztán eláruljuk, hogy újságtól jöttünk, s kérdezősködni kezdünk az üzletről.Annyi hús fogy, amennyit megesznek
A sok húst látva egyből meg is kérdezzük, hogy mennyi fogy egy hónapban, s egyszerű választ kapunk:
annyi hús fogy, amennyit megesznek.
Majd büszkén említi lányát, aki híres hárfaművész, testvérét, aki a kalocsa-kecskeméti érsek, és még valakit a családból, aki a Microsoft Közép-európai kommunikációjáért felelős. Ő meg ezt szereti, ezt a bádog-büfét, amit már 26 éve vezet.Közben befut egy vendég, két adag rántotthúst (1,6kg), két adag sültkrumplit (3kg) és egy adag rántott-gombát kér.
Szombati ebéd lesz?
Kérdezzük, majd bólogat:és vasárnapi is, a családnak.
Mondanunk sem kell, hogy kilókat cipelve távozik. Bábel urat kérdezzük, hogy miért is az ekkora adagok?Annyit adunk, amennyire az embernek szüksége van
- mosolyodik el s kiszolgál egy újabb rendelést: rántott húst, krumplival, ami akkora, hogy le is fotózzuk, 60 dekás.
Errefelé még miniszter is jár
Milyen népszerűséget hozott az internet?
Hát itt-ott jelennek meg cikkek, de előtte is jártak ide sokan, egyszeri embertől a művészekig jó páran, de még miniszter is van, aki innen viszi rendszeresen vasárnapra az ebédet.
Közben Bábel úr szeletelni kezdi a máglyarakást(1 adag 400Ft), majd egy kockát ad is ízelítőül. Alig bírjuk megenni, a cordon bleu még mindig nyomja a hasunkat. Közben kérdezzük aggódva, hogy ugye nem fog változtatni az üzlet küllemén? Megnyugtatóan válaszol:
puccos helyből van elég a városban, ez marad olyan, amilyennek megszokták az emberek, horganyzott lemez, megszokott stábbal.
Amíg él ezt akarja csinálni.
A máglyarakás után egy ágyat szeretnénk magunknak, mozdulni is alig bírunk, semmit sem akarunk már megkóstolni. Búcsúzunk, s kilépünk az olajos konyhagőzből a decemberi hűvös időbe. A villamoson ülve nézegetem a becsomagolt cordon bleu-t, s eszembe jut a mondat:
Annyit adunk, amennyire az embernek szüksége van.
Nekem ez az adag kétnapi szükségemet fedezte, így megvolt a vasárnapi ebédem is.A Pléh Csárdában letörölhetetlen vigyor volt az arcunkon, egy igazi gasztroélmény, az egyik utolsónak mondható ilyen jellegű kifőzdében. Legközelebb is megyünk, addig pedig szagolgatjuk a kabátunkat, mert benne van vagy három kiló rántotthús és egy zsák sültkrumpli illata.
A Pléh Csárda Budapesten a Kolozsvár utca 48-50 alatt található ( térképen itt), de facebook oldaluk is van. Árait tekintve ez a fotónk irányadó lehet, nem drága.
