Polgármestert választanak vasárnap a Vas megyei Döröskén

Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Vas megyei Döröskén, ahol tavaly ősszel szavazategyenlőség alakult ki, ezért meg kell ismételni a voksolást – közölte az MTI-vel a község jegyzője.

Horváth Mihály Ferenc elmondta: a polgármesteri posztért ugyanaz a két független jelölt indul mint ősszel, a jelenlegi faluvezető Dománé Tóth Erika, valamint kihívója, Horváthné Varga Marietta Margit személyében.

Az előző választáson a 76 érvényes szavazatból mindketten 38-38-at kaptak, így szavazategyenlőség alakult ki közöttük, ezért kellett időközi polgármester-választást kiírni.

A jegyző ismertetése szerint Döröskén – a hétfői adatok szerint – 97-en szerepelnek a választói névjegyzékben, azaz adhatják le a voksukat vasárnap.

Horváth Mihály Ferenc szólt arról is, a községben a polgármesterrel együtt háromfős a képviselő-testület, amelynek két tagját sikerült megválasztani ősszel. Eddig velük együtt a korábbi polgármester, Dománé Tóth Erika vezette a falut.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet