Teljesen lebonthatják a rossz állapotban lévő kőszegi uszodát, helyére újat húzhatnak fel

Az Építési és Közlekedési Minisztérium feltételes közbeszerzést írt ki az épület lebontására és újjáépítésére.

Teljesen új uszodát építhetnek Kőszegen a mostani helyére, derült ki a TED-en közzétett feltételes közbeszerzésből, amit a Magyar Építők szúrt ki.

A portálon azt írják, az Építési és Közlekedési Minisztérium ajánlati felhívása két dologra vonatkozik: a nyertes pályázónak ugyanis le kell bontania a régi, hánytatott sorsú épületet, helyére pedig fel kell húznia egy másikat. Mindkét esetben a tervezés is a nyertes feladata.

A minisztérium egyébként a közbeszerzést csak feltételesen indította meg, így a szerződés hatálybalépésének feltétele a szerződés teljesítéséhez szükséges teljes forrás rendelkezésre állása lesz.

A lehetségesen felépülő új uszodába egy 15x25 méteres, 190 centiméteres vízmélységű nagymedencét és egy 6x10 m-es 80 centi mélységű tanmedencét építenek a tervek szerint. A háromszintes épület hasznos alapterülete 1311,8 m2 lesz majd, a korábbi hírek szerint energiaellátását napelemek segítik - írja a lap.

A mostani, rossz állapotban lévő kőszegi uszodát 2000-ben adták át, de az üzemeltetés már a kezdetektől nem volt egy fáklyásmenet, merthogy a Vas megyei kisvárosnak folyamatosan pótolnia kellett a nem kis pénzügyi veszteségeket. Így aztán hol kinyitott, hol bezárt Fél év után újra kinyitott a kőszegi uszoda 2013. January 21. 15:32 , majd egy bő évtized múlva átkerült az államhoz Az állam átvette, majd bezáratta a kőszegi uszodát 2012. October 11. 10:35 .

A kőszegi uszoda belülről, itt még használatban
MIK

A létesítmény 2020-ban, a koronavírusra hivatkozva zárt be, és azóta sem nyitott ki. Időközben a használaton kívüli épületet elérte az, ami a használaton kívüli épületek sorsa: az enyészet. Azóta a természet is elkezdte visszavenni az épületet, két éve például alaposan megtépte egy vihar Száll a szélben a gazdátlan kőszegi uszoda, ami így már valószínűleg balesetveszélyes is 2023. February 04. 17:26 a vászontetőt, aztán szintén két éve kigyulladt a szerkezet Kőszegen kigyulladt a szerencsétlen sorsú uszodaépület 2023. May 29. 17:42 is.

A kőszegi uszoda, ma
Mészáros D. Zsolt

Lapunk korábban több cikkben is foglakozott az uszodával. Legutóbb tavaly márciusban látogattunk el az épülethez, akkori írásunkat ide kattintva Úszásra alkalmatlan, de a katasztrófaturistáknak bejöhet a bezárt, széltépett, leégett kőszegi uszoda 2024. March 06. 07:08 visszaolvashatja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet