Portugáliában jártak hétvégén a szombathelyi karatésok

A hétvégén rendezték meg a portugáliai Seixalban a XIV. Taca NKGR Karate Cup elnevezésű karate bajnokságot. Vas megyét a Leo Karate-do SE képviselte két fővel.

Kata (formagyakorlat) versenyszámban összevonták a 16-17 éves korosztályt a felnőttekkel, így Kajdacsy Viktória és Gál Enikő is ugyanabba a korosztályba került. Viktória kikapott első ellenfelétől, majd mivel később versenytársa is kikapott, nem küzdhetett a bronzéremért sem. Enikő egy győztes meccs után kikapott, így nem jutott a döntőbe és a bronzért küzdhetett, amit magabiztosan meg is nyert.

Kumite (küzdelem) versenyszámban Viktória szoros küzdelemben alul maradt első meccsén, így csak vigaszágon küzdhetett tovább. A bronzmeccsen viszont remek teljesítményt nyújtott, de a bíráskodás hagyott maga után némi kifogásolni valót. Vikinek rengeteg tiszta találata volt, de a bírók nem igazán akarták ezt elismerni. Ellenfelének egy találata sem volt, és végül döntetlen lett a verseny, ezért a bírók döntöttek, ők pedig a saját tanítványuknak adták a meccset. A felnőtt korosztályban Enikő szintén egy bronzérmet szerzett.

Gál Róbert edző elmondta, hogy teljesen meg van elégedve tanítványai teljesítményével, és ha a bírók sem lettek volna ennyire részrehajlók, akkor még jobbak lehettek volna az eredmények, illetve Viktória is éremmel térhetett volna haza.

Gál Enikő, Gál Róbert edző és Kajdacsy Viktória
Leo Karate-do SE

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport