Komposzt, tetőkert és saját szóda – ilyen egy „jó” közösségi piac Pozsonyban.
A Szombathely Városi Vásárcsarnok delegációja Nemény András polgármesterrel együtt Pozsonyban járt egy szakmai találkozón, ahol a városi piacok működéséről és a fenntartható megoldásokról volt szó.
A beszámoló szerint a Old Market Hall Stará tržnica működése különösen inspiráló volt: helyben komposztálnak, közösségi tetőkertet működtetnek, sőt saját márkás szódát is gyártanak. A cél, hogy a piac ne csak árusítóhely, hanem élő városi közösségi tér legyen.
A szombathelyiek szerint a látottak megerősítették őket abban, hogy a vásárcsarnok és a város együttműködésére épülő, fenntartható működés lehet a jövő útja – ami nem jön rosszul, hiszen épp most zajlik náluk a „Fenntarthatóság hete a piacon” programsorozat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!