Programajánló a hétvégére: Halász Judit, kék futás, Ataru Taiko, Csernus és Aranyosi, PUK20 és éjszakai fürdőzés

Ki szeretnél mozdulni, de nem tudod még, hogy mit csinálnál a hosszú hétvégén? Összegyűjtöttük, milyen lehetőségek lesznek Vas megyében.

BABAGEOMETRIA - Kiállítás Nagy Diána könyvillusztrációiból

Szombathely - Berzsenyi Dániel Könyvtár Gyermekkönyvtára - május 2-31.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár Gyermekkönyvtára és a Móra Könyvkiadó sok éve ápol gyümölcsöző kapcsolatot, amelynek eredményeként már számtalan élménygazdag vándorkiállítás jutott el a szombathelyi és Vas megyei gyerekekhez. Az évek során ennek az együttműködésnek köszönhetően merülhettek el a könyvtárlátogatók többek között Janikovszky Éva, Bálint Ágnes és Lázár Ervin hétköznapjaiban és mesevilágában.

A legújabb Móra-BDK közös kiállítás a gyerekek közül is a legeslegkisebbek figyelmét igyekszik megragadni, és ezt értsék szó szerint. A könyvillusztrációként született grafikák elsősorban kisbabáknak szólnak és ez már önmagában különlegessé teszi a kiállítást, amely 2022. május 2-tól a hónap végéig várja a karonülő korosztályt és szüleiket. A falakat felöltöztető kontrasztos alakzatok, minták, formák és ritmikus vonalak segítik a babák szemmozgásának, éleslátásának kialakulását, fejlesztését. Alkotójuk Nagy Diána grafikusművész.

A kiállítás 28 alkotásának megcsodálása mellett természetesen lehetőség van belelapozni Nagy Diána köteteibe, illetve más kontrasztos mesekönyvekbe, babalapozókba. A tárlat 2022. május 31-ig tekinthető meg a BDK Gyermekkönyvtárában.


SZAKRÁLIS KÉPVILÁG A ROMA KÉPZŐMŰVÉSZETBEN

Szombathely - AGORA MSH - május 4-19.

Boldog Ceferino, a romák patrónusa napján nyílik a kiállítás hét képzőművész munkáiból.

Szakrális témájú alkotásait bemutatja:

  • Balogh Tibor, grafikus
  • Bari Janó, festőművész
  • Bódi Barbara, festőművész
  • Horváth János, festőművész
  • Ferkovics József, festőművész
  • Kunhegyesi Ferenc, festőművész
  • Váradi Gábor, festőművész
  • Ünnepélyes kiállításmegnyitó május 4-én 16 órakor. A kiállítást megnyitja Dr. Székely János megyés püspök.


    HÓKUSZPÓKUSZ – Varázslatos kézműves foglalkozás

    Szombathely - AGORA MSH - május 10. - június 10.

    Varázslatos kézműves foglalkozás óvodás és iskolás csoportoknak. A foglalkozások időpontja hétköznap délelőtt és délután – előzetes bejelentkezés alapján. A foglalkozások időtartama 60-90 perc.

    Választható foglalkozások:

  • varázslepke
  • trükkös pörgettyű
  • bűvészzsák
  • varázspálca
  • Részvételi díj: 500 Ft/fő

    A programmal kapcsolatban érdeklődni a következő telefonszámon lehet: Geosits Judit +36 20 394 4730. Jelentkezéseket a geosits_PONT_judit_KUKAC_agora-savaria_PONT_hu e-mail címre várják.


    Savaria Slam Poetry 10. évadzáró

    Szombathely - AGORA MSH - május 12. csütörtök, 19:00

    A slam poetry egy modern költészeti stílus, ami sajátosan ötvözi a szépirodalmat a popkultúrával, a színházat a rapzenével és a versfelolvasást a stand-up comedy-vel. Egy önálló előadói műfaj, ami leginkább szóban és élőben működik. A verseny adott témához kötött, a színpadon mindenkinek 3 perc áll a rendelkezésére, majd a zsűri pontozása alapján hirdetik meg az eredményt.

    Részvételi díj: 500 Ft/fő


    Kerekes Valéria: Szavakkal átölelni | előadás

    Szombathely - Berzsenyi Dániel Könyvtár - május 13. péntek, 15:00

    A mese és a mesélés szerepe a családban és az intézményes nevelésben. Előadás kisgyermekeket nevelő szülőknek és kisgyermekekekkel foglalkozó szakembereknek.

    A meséknek pótolhatatlan szerepük van a kisgyermekek lelki fejlődésében. A különböző történetek vigasztalást adnak a mindennapokban, segítenek a világban való eligazodásban, bátorítanak, támogatják az önbecsülést és a rugalmas alkalmazkodóképesség kialakulását.

    A Szavakkal átölelni című előadás során a következő kérdések mentén tekintjük át a mese és mesélés szerepét: Mit meséljünk a gyermekeknek? Hogyan kezdjünk hozzá? Milyen mesék közül válasszunk? Fejből vagy könyvből meséljünk? Hogyan támogatják a mesék a gyermekek önbecsülésének és küzdőképességének alakulását? Mesemondás után hogyan beszélgessünk a mesékről? Mit és hogyan játsszunk a mesékkel?

    Kerekes Valéria az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar Neveléstudományi Tanszékének oktatója, mese- és játékkutató, közel 20 éve foglalkozik a mese kisgyermekkorban betöltött szerepével, a családi, óvodai és iskolai mesélés fontosságával. Rendszeresen tart foglalkozásokat gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak. A mesepszichológia a gyakorlatban című könyv társszerzője, a Mesét másként módszer kidolgozója.


    Séta Szombathely régi Szőlőhegyén II. | szabadtéri program

    Szombathely - május 13. péntek, 16:00

  • Várostörténeti séta
  • Vezeti: dr. Kiss Gábor régész
  • Találkozás: 16.00 – Garda Hotel (régi Turista szálló)
  • Útvonal: A Garda Hoteltől a Bagolyvárig
  • A várost nyugatról határoló dombsoron hajdan hosszan elnyúlva terült el a nagy kiterjedésű Szőlőhegy, amely jelentős szerepet játszott Szombathely gazdasági életében. Az itt termett szőlőből készített bort – bár nem tartották a legjobb minőségűnek – a középkorban mégis messzi földre szállították eladni.

    Az egyes alkalmak időtartama kb. 1 és fél óra. A séta nem megerőltető, de a kényelmes lábbeli ajánlott. A szabadtéri programsorozat 2022. május 20-án, pénteken folytatódik.

    Eső esetén az adott rendezvény elmarad és egy hetes csúszással, az elmaradt séta találkozási pontjánál folytatódik.


    Kerekes Valéria: Mesélve játszani, játszva mesélni | foglalkozás

    Szombathely - Berzsenyi Dániel Könyvtár - május 13. péntek, 16:00

    A meséknek pótolhatatlan szerepük van a kisgyermekek lelki fejlődésében. A különböző történetek vigasztalást adnak a mindennapokban, segítenek a világban való eligazodásban, bátorítanak, támogatják az önbecsülést és a rugalmas alkalmazkodóképesség kialakulását.

    A Mesélve játszani, játszva mesélni című interaktív foglalkozás alatt szülőkkel és gyermekeikkel közösen mesét hallgatunk, mesélünk és játszunk. Megtapasztalhatjuk a történetmesélés erejét, a játék felszabadító csodáját.

    Kerekes Valéria az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar Neveléstudományi Tanszékének oktatója, mese- és játékkutató, közel 20 éve foglalkozik a mese kisgyermekkorban betöltött szerepével, a családi, óvodai és iskolai mesélés fontosságával. Rendszeresen tart foglalkozásokat gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak. A mesepszichológia a gyakorlatban című könyv társszerzője, a Mesét másként módszer kidolgozója.


    Hildebrand István ’Hilda’ teremavató ünnepség

    Szombathely - AGORA-Savaria Filmszínház - május 13. péntek, 16:00

    Hildebrand István nevét viseli május 13-tól az AGORA–Savaria Filmszínház nagyterme. A 9. Savaria Filmszemle Díjkiosztó gáláján, pénteken 16 órakor kezdődik a névadó ünnepség.

    A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmoperatőr, a Nemzet Művésze Budapesten született 1928-ban, de tízéves koráig a Szombathely melletti Felsőcsatáron élt, ahol nagyszülei nevelték. Páratlanul gazdag életútja során mindig is nagy szeretettel nyilatkozott a határ menti településről és Vas megyéről. Utoljára 2018 novemberében látogatott Felsőcsatárra, ekkor mutatták be Kocsis Tibor és Konecsny Emőke róla készült, Jelenetek egy operatőr életéből – Hildebrand István legendáriuma című filmjét az AGORA–Savaria Filmszínházban. A neves filmoperatőr 2022. március 29-én hunyt el 93 éves korában.

    A névadó ünnepségen köszöntőt mond Kocsis Tibor filmrendező és Konecsny Emőke filmrendező, producer, Hildebrand István özvegye, valamint Horváth Soma, Szombathely MJV kultúráért felelős alpolgármestere.


    Gyógy-Bor-Tér-Zene

    Bükfürdő - Termál körúti park - május 13. péntek, 17:30

    Kendik Péter zongorázik az Apartman Hotel parkolója melletti füves területen.


    Bozsodi Quartett - TérZene koncert

    Szombathely - MMIK - május 13. péntek, 18:00

    Ingyenes TérZene koncertet ad a Bozsodi Quartett az MMIK Szombathely előtti dísztéren. A koncert díjmentes.


    Carmen - Pécsi Balett

    Szombathely - MMIK - május 13. péntek, 19:00

    Carmen a szabadság szimbóluma. Története az olthatatlan vad szerelem drámája.

  • Zeneszerző: G. Bizet - R. Scsedrin, Riederauer Richárd
  • Dramaturg: Uhrik Dóra Kossuth-díjas, Böhm György Jászai-díjas
  • Díszlet- és jelmeztervező: Molnár Zsuzsa
  • A koreográfus asszisztense: Czebe Tünde Harangozó-díjas
  • Próbavezető: Molnár Zsolt Harangozó-díjas
  • Rendező-koreográfus: Vincze Balázs Harangozó-díjas Érdemes művész
  • Táncolják:

  • Carmen: Karin Iwata
  • Don José: Szabó Márton
  • Escamillo: Koncz Péter
  • Micaela: Frank Edina
  • Zuniga: Matola Dávid
  • Valamint: Kis Jana Luca, Rónaki Nina, Marina Pérez Ahedo, Pintér Rebeka, Reetta Riikonen, Balogh Csongor Fülöp Viktor ösztöndíjas, Erdélyi Zsombor, Molnár Zsolt Harangozó-díjas, Szendrői Bence, Tuboly Szilárd, Varga Máté

  • Kretens & Action koncert

    Szombathely - Végállomás Klub - május 13. péntek, 19:00

    Május 13-án, pénteken a magyar rock és metál színtér egy-egy legendás zenekara teszi tiszteletét a Végállomásban. Érkezik a lemezbemutatójával a Kretens és az Action, a helyi erőket pedig az Axemen és a Cremated képviseli.

    Belépő 2.500 Ft, kapunyitás 7-kor.


    PUK20 - Csáki, Hegedüs, Kováts, Poprócsi

    Szombathely - Irokéz Collection, Szimfónia Kávézó - május 13. péntek, 19:00

    Csáki (Ivett), Hegedüs (Adrián), Kováts (Enikő), Poprócsi (Barnabás) kiállítása.

  • 19.00 PUK20 kiállítás megnyitó (Irokéz Galéria)
  • 20.00 Kortáska a PUKhoz - Barna élő elektronikus zajzenei improvizációja
  • 21.00 DJ MESTERHÁZY (Szimfónia Kávézó)
  • PUK csoport: Élt. Él. Élni fog.

    Itt A fiúk és a lányok megint lemennek a pincébe - Újraéled a PUK May 12. 13:54 írtunk részletesen a PUK-ról.


    Péntek esti észlelés a Csillagvizsgálóban

    Szombathely - ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium - május 13. péntek, 20:00

    Május 13-án, pénteken 20.00-21.30 között szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt esti nyitvatartásunkra a Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumban (Szent Imre herceg útja 112.).

    Jó idő esetén (tiszta égbolt) az esti észlelés során munkatársaink az intézet távcsöveivel bemutatják az érdeklődőknek az égbolt aktuális látnivalóit, a fő célpont a Hold lesz.

    A nyitvatartás alatt a Csillagvizsgáló évszázados múltjának tárgyi emlékeit bemutató Gothard Tudomány- és Technikatörténeti Állandó Kiállítás is megtekinthető.

    A belépés díjtalan, gyermekeket is szívesen látnak, előzetes bejelentkezés nem szükséges.


    Hacuka közösségi vásár

    Szombathely - AGORA MSH - május 14. szombat, 8:00

    Alig telt el pár hét, és máris újra együtt hacukázhatunk május 14-én szombaton, 8-tól 12 óráig Szombathelyen az Agora Művelődési- és Sportházban. Az aktuális Hacuka közösségi vásár továbbra is hatalmas választékkal várja az érdeklődőket. Az árusoknál minőségi női-, férfi- és gyerekruhák, ékszerek, különböző kiegészítők, játékok, könyvek és lakásdekorációs kellékek egyaránt beszerezhetők. A belépés díjtalan.


    Szajki-Tavak II. Motoros Találkozó!

    Hosszúpereszteg - Szajki-tavak - május 14. szombat, 9:00


    Ősmagyar lovasbemutató

    Narda - május 14. szombat, 9:00

    Ősmagyar lovasbemutató Tompa Feritől, a Magor Íjász Egyesület vezetőjetől. Lehetőség íjászkodásra, lovaglás, piknik a szürke marhák legelője melletti tónál.

  • Jelentkezés: umizmail_KUKAC_gmail_PONT_com
  • Indulás 9:00 órakor Felsőőrről, a ZBGO előtti parkolótól
  • Közös utazás saját kocsikkal Nardára
  • Személyi/útlevél, oltási igazolás szükséges
  • Mindenki vigyen saját dolgokat a piknikre
  • Belépő: felnőtt 5 euró, gyermekek 4 euró

  • Kézműves Kuckó - Csörgőlabda készítése

    Szombathely - Vasi Skanzen, Csónakázótó - május 14. szombat, 9:00

    Októbertől májusig szombat délelőttönként újabb és újabb bütykölési lehetőséggel várjuk az ügyes kezű óvodásokat és iskolásokat, akik a hagyományos és az újabb keletű kézműves technikákkal változatos alapanyagokból készíthetik el saját alkotásaikat – legyen az akár játék, dísz- és ajándéktárgy vagy hasznos használati tárgy.

  • Téma: Csörgőlabda készítés
  • Részvételi díj: 500 Ft/fő

  • KÉK futás

    Szombathely - Vasi Skanzen, Csónakázótó - május 14. szombat, 9:30

    PROGRAM:

  • 9:30-9:50 Gyülekező és regisztráció - Helyszín: Vasi Skanzen
  • 9:50-10:00 Köszöntők
  • 10:00-10:15 Közös bemelegítés
  • 10:15 Futás rajtja
  • A rendezvény ideje alatt térítésmentes egészségügyi szűrésekkel, interaktív játékokkal és szemléletformáló programokkal várják az érdeklődőket.


    Kőrösi Csoma Sándor Emléknap

    Szombathely - Herényiek Háza - május 14. szombat, 14:00

    Kőrösi Csoma Sándor világhírű magyar tibetológus, könyvtáros, tudós halálának 180. évfordulója alkalmából a szombathelyi Tibet Klub a Herényi Kulturális és Sportegyesület támogatásával emléknapot rendez, amelyre sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!

    Az esemény programja:

  • 14.00 A Kőrösi Rajzpályázat eredményhirdetése és a pályaművek kiállítása
  • 14.30 Térképes időutazás Kőrösi Csoma Sándorral. Egyedülálló térképészeti kiállítás korabeli térképekből.
    A térképekről előadást tart: Dr. Török Zsolt Győző, egyetemi docens
    Megnyitót mond: Eöry Beáta, tanárnő
  • 15.45 Szathmári Botond adjunktus: Kőrösi Csoma Sándor a magyar őshaza kutatója
  • 17.15 Amoghavajra Hargitai Gábor buddhista tanító: Buddhista életgyakorlat a modern világban
  • A térképkiállítás május 27-ig megtekinthető munkanapokon 9 és 16 óra között. Érdeklődni az eseményről: mikebea30_KUKAC_gmail_PONT_com


    Különleges római kori pénzek az Iseumból és az Iseum-körzetből - Ingyenes tárlatvezetés

    Szombathely - Iseum Savariense - május 14. szombat, 15:00

    Az Iseum területén zajlott ásatások egyik fontos leletcsoportjának tekinthetjük az itt előkerült több mint 2100 darab római kori pénzt. A legérdekesebbek közé tartozik az a néhány köztársaságkori ezüst denarius, melyet még a Kr. e. I. században bocsátottak ki, de több darab a császárkor második évszázadában bizonyíthatóan még forgalomban volt. Ezek egyike egy Kr. e. 42-re keltezhető ezüstpénz. Az érem előlapján Apolló portréját láthatjuk, a hátlapon pedig Diana Luciferát aki itt a „fényhozó” alakjában jelenik meg. Tárlatvezetésünk során ennek a különleges éremnek a történetét, szimbolikáját és meghatározó történelmi eseményekkel való kapcsolatát mutatjuk be.

    Tárlatvezető: Hódi Attila segédmuzeológus


    Schrammel Imre életútja művei tükrében - Ingyenes tárlatvezetés

    Szombathely - Schrammel-gyűjtemény - május 14. szombat, 15:30

    A szombathelyi kiállítás révén teljes képet kaphatunk Schrammel Imre fordulatokkal teli életéről, és az újító, másképp gondolkodó művész ars poeticájáról. Egész életén átívelő kérdező párbeszédet folytat az agyaggal, ezzel az ősanyaggal, amely a levegővel, a vízzel, a földdel és a tűzzel való találkozást testesíti meg számára. Mindemellett a háborús időkben élt gyermekkor, majd ’56 árnyékában kibontakozó pályafutás hatásai végig jelen vannak művészetében.

    1957-ben végzett az Iparművészeti Főiskolán porcelántervezői szakon. Ikonikus jelentőségű első munkái, amelyek a nyomhagyási kísérlet első, lázadó darabjainak tekinthetők, a Hollóházi Porcelángyárban készültek. A korszak azonban nem kedvezett az avantgárd gesztusoknak és porcelántervezői munkásságát egy jó időre felfüggesztve, egyéni, autentikus munkák, reliefek jellemzik a továbbiakban. Ezek művészi szabadságáról, páratlan tehetségéről tesznek tanúságot. Nagy visszatérése a porcelántervezéshez a Herendi porcelánok karneváli figuráinak megalkotása, amellyel hungarikumot teremt a kilencvenes évek végétől.

    A tárlatvezetés során a kiállított műveken, mint az életút állomásain sorra végig haladva Schrammel Imre izgalmas életregénye tárul fel előttünk.

    Tárlatvezető: Bihari-Bakodi Szilvia restaurátor


    Jótékonysági és pártolói est

    Récelak - Récelaki Művelődési Ház - május 14. szombat, 16:00

    SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSÜNK! JÓTÉKONYSÁGI EST 2022.05.14-én összefognak a jóakaratú emberek. Hívnak és várnak a Répcelaki Művelődési Házban tartandó jótékonysági estre, melyet a nicki Németh Ferenc (Franci) és családja megsegítésére szerveznek.

    Az est folyamán a helyszínen adományládában gyűjtik a pénzbeli felajánlásokat. A jó hangulatról a Fergeteg gondoskodik. A műsor szünetében tombolasorsolást tartanak. Szívesen fogadnak a tombolára adományokat, melyet 2022.05.13-án 17 órától a nicki Fergeteg lakban lehet leadni.

    Telefon:

  • Blaskó Klára - 30/2342-053
  • Nagy Bernadett - 30/3323-191

  • Művész tanáraink koncertje

    Körmend - Batthyány Örökségközpont - május 14. szombat, 17:00

    Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a május 14-én 17 órakor kezdődő Tanári Koncertkre! A belépés ingyenes!


    Zenés éjszakai fürdőzés

    Sárvár - Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő - május 14. szombat, 18:00

    Csobbanj Sárváron május 14-én, szombaton a legjobb zenékre! A fürdő éjjel 1-ig, a szauna éjjel fél 1-ig tart nyitva. Különleges szaunafelöntésekkel is várunk Benneteket! Fürdőbelépő 18 óra után 2100 Ft/fő, kiegészítő jegy a napi belépő mellé 1000 Ft/fő, éjszakai szaunabelépő 1500 Ft/fő.


    DemFer-koncert

    Vasvár - Akvárium Lakásétterem - május 14. szombat, 18:30

    A DemFer zenekar Demjén Ferenc, Kossuth-díjas magyar énekes, zeneszerző, dalszövegíró és basszusgitáros, legnépszerűbb dalaiból ad elő válogatást, mintegy két órában, a teljesség igénye nélkül...


    Red Rockets - VadVágány - Zafyr Rock Band

    Szombathely - Végállomás Klub - május 14. szombat, 19:00

    Május 14-én, szombaton Szombathely két remek rockbandája, a Red Rockets és a VadVágány zúz egy hatalmasat, megerősítve a budapesti Zaphyr Rock Banddel.

    Kapunyitás 7-kor, belépő 2.000 Ft


    Latin Terasz Party

    Szombathely - Broadway Club Cafe - május 14. szombat, 19:00

    19 órás kezdéssel várunk benneteket a Broadway Teraszán egy Latin tánc estre.


    Szezon elei forma - Cserga SAW zenélés

    Szombathely - BOHÉM - május 14. szombat, 19:30

    Dalok abból az időből, amikor a zene, még egy egész generációt fogott össze, és hitet tett olyan emberi értékek mellet, mint az emberség és a béke.

    A járványos időszakból - talán - kifelé, a szabadtéri rendezvények küszöbén, ismét teremtünk alkalmat a közös zenélésre. (Ha az időjárás engedi, akkor, az udvaron próbálkozunk de, alapból a pinceklub, a helyszín.)

    A műsorban, a korábban játszott (Pink Floyd, Neil Young, Doors, Bob Dylan, Peter Green, John Mayall, Cream, Bob Marley, Joan Osborne, Joe Cocker) dalok mellet, egy új Pink Floyd feldolgozás és egy Traffic dal előadása is tervben van, mert a repertoár folyamatosan bővül.

    Belépődíj nincs, de, ZHF-et, (azaz zenekarfejlesztési hozzájárulást) szívesen fogadnak - úgy két sör, azaz 1000 névértékben!


    DON’T STOP THE PARTY Vol. 3

    Szombathely - Maxxx Club - május 14. szombat, 22:00

    Nincs megállás! Szombaton folytatódik a város legnagyobb házibuli-sorozata a harmadik bulival! Don’t stop the party‼️ Egy este amikor teljesen elengedheted magad! 22 órától egészen kifulladásig csak a legnagyobb party slágerek! Ott a helyed!

    Jegyek a helyszínen, 2000 Ft.


    NEVER SAY NEVER x AMNESIA: SHOWTIME w/Manuel, Whitenegro, Fizboh

    Szombathely - Romkert - május 14. szombat, 22:00

    Hamarosan itt a nyár, és vele együtt a fesztiválszezon, így úgy döntöttek, hogy méltó módon zárják le a tavaszt és ezzel a hatalmas megborulással búcsúznak egy időre a Romkerttől is! NSN x Amnesia w/MANUEL

  • Start: 22:00
  • Korhatár: 16+
  • Alkoholos ital kizárólag 18+ vendégek számára!
  • LineUp, azaz akik a hangulatért felelnek:

  • MANUEL
  • GREG
  • WHITENEGRO
  • FIZBOH
  • SHOWTIME 01:00-kor robban a bomba: Konfetti show, Co2 ágyú
  • Jegyinfo:

  • Early Bird - 2 000 Ft
  • Sima - 2 500 Ft
  • VIP - 3 500 Ft
  • Helyszíni sima - 3 000 Ft
  • Helyszíni VIP - 4 500 Ft

  • Főtéri Retro Party

    Répcelak - Répcelaki Művelődési Ház és Könyvtár - május 14. szombat, 22:00

  • Party kezdés: 22.00 - RU-BOY-DEE
  • Sztárvendég: 23.00 - Sheela
  • Sheela műsora után folytatódik a hajnalig tartó buli
  • A helyszínen büfé üzemel
  • A rendezvény ingyenes

  • 100% RETRO

    Szombathely - Palace Iron - május 14. szombat, 23:00

    Most szombaton az egyik nagy kedvenc sorozat következik, ahol visszahozzák a legnagyobb RETRO-slágereket, visszarepültök a 80-as 90-es 2000-es évek legnagyobb slágereihez. Ez a 100% RETRO!

  • Hangulatfelelős: SÖRI
  • BELÉPŐ: 2500 Ft

  • Fusd Körbe Szombathelyt - Közös teljesítés

    Szombathely - május 15. vasárnap, 8:00

    Fusd körbe Szombathelyt az INTERSPORT támogatásával - Közös teljesítés. Lehetőséget adnak egy közös teljesítésre azoknak, akik egy vezetett futás keretében szívesen teljesítenék a városkerülő kört. Akik nevezni szeretnének és így sikeres teljesítéskor megkaphatják a befutóérmet és a pólót, az esemény oldalán megtehetik.

    Kérik, hogy aki nevez, az legkésőbb május 12. éjfélig tegye meg a nevezési lap kitöltésével és a nevezési díj átutalásával. A sikeres teljesítők a beérkezéskor azonnal megkapják a befutóérmet és pólót. Természetesen nevezés nélkül is várnak minden futót, akár pályabejárásként, akár csak egy közös futásra, ezzel is segítve a teljesítőket.


    Jill Tomlinson: A cica, aki haza akart menni / bemutató előadás

    Szombathely - Mesebolt Bábszínház kamaraterem - május 15. vasárnap, 10:00

  • A Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös produkciója
  • Ajánlott korosztály: 4 éves kortól
  • Bábszínpadra írta és rendezte: Veres András
  • Tervezte: Bartal-Kiss Rita
  • Zene: Kiss Dávid
  • Szereplők: Gyurkovics Zsófia, Lukács Gábor
  • Szuzi nem akármilyen kiscica. A francia tengerparton él, minden nagyon érdekli, és nem ijed meg a saját árnyékától, nagyon szereti a gazdáját, a kedvenc étele pedig a hal. Egy álmos, nyári napon azonban Szuzi kellemes élete meglepő fordulatot vesz: hirtelen Angliában találja magát, a tenger másik oldalán. Köztudott, hogy a macskák nem szeretik a vizet. Hogy tud így átkelni egy elveszett kiscica a hatalmas hullámokon? Mihez kezd az idegen partokon?

    Ezekre a fontos kérdésekre keresi a választ az előadás. Sok-sok bábbal, humorral, szeretettel és tengerparttal találkozhat, aki eljön megnézni Szuzi különös kalandjait…


    Tér-Zene koncert - Ataru Taiko

    Kőszeg - Főtér - május 15. vasárnap, 15:00

    Ataru Taiko-koncert a kőszegi Főtéren. A belépés díjtalan!


    HALÁSZ JUDIT KONCERT

    Szombathely - AGORA MSH - május 15. vasárnap, 15:00

    Az előadáson Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait hallhatja a közönség. Színészi pályafutásával párhuzamosan Halász Judit új műfajt teremtett előadóművészként, és mondhatjuk, generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.

    Halász Judit a Vígszínház tagja, a magyar állam Kossuth-díjjal, Jászai Mari-díjjal, Érdemes Művész kitüntetéssel jutalmazta eddigi munkáját, és ami számára rendkívül értékes: a gyerekek – Magyarországon elsőként – a Mosoly Rend lovagjának választották.

    Jegyárak:

  • Teljes ár: 4 000 Ft
  • Szent Márton kártya kedvezménnyel: 3 400 Ft
  • Jegyek személyesen az AGORA Jegyirodájában vásárolhatók a jegyiroda nyitvatartási idejében. 9700 Szombathely, Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H–P 9.00–17.00, Szo 9.00-13.00. között.


    Együtt forog- Dance Jam évadzáró

    Kőszeg - Jurisics vár - május 15. vasárnap, 17:00


    Capella Savaria jótékonysági hangverseny

    Szombathely - Bartók Terem - május 15. vasárnap, 19:00

  • Műsor: Joseph Haydn: A lakatlan sziget – nyitány
    Versenymű hegedűre és csembalóra
    62. D-dúr szimfónia
  • Szólisták: Papp Rita - csembaló
    Kalló Zsolt - hegedű
  • Művészeti vezető: Kalló Zsolt
  • A belépés díjtalan. A jótékonysági célú hangverseny teljes adománya, a háború elől menekülők és annak következményeitől szenvedők megsegítésére, a Magyar Kormány Híd Kárpátaljáért programján keresztül jut el a magyarországi segítségpontokra és Kárpátaljára.


    Jövő heti előzetes:

    Jill Tomlinson: A cica, aki haza akart menni / bemutató előadás

    Kőszeg - Kőszegi Várszínáz - május 16-17. hétfő-kedd, 10:00 és 13:30

  • A Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös produkciója
  • Ajánlott korosztály: 4 éves kortól
  • Bábszínpadra írta és rendezte: Veres András
  • Tervezte: Bartal-Kiss Rita
  • Zene: Kiss Dávid
  • Szereplők: Gyurkovics Zsófia, Lukács Gábor
  • Szuzi nem akármilyen kiscica. A francia tengerparton él, minden nagyon érdekli, és nem ijed meg a saját árnyékától, nagyon szereti a gazdáját, a kedvenc étele pedig a hal. Egy álmos, nyári napon azonban Szuzi kellemes élete meglepő fordulatot vesz: hirtelen Angliában találja magát, a tenger másik oldalán. Köztudott, hogy a macskák nem szeretik a vizet. Hogy tud így átkelni egy elveszett kiscica a hatalmas hullámokon? Mihez kezd az idegen partokon?

    Ezekre a fontos kérdésekre keresi a választ az előadás. Sok-sok bábbal, humorral, szeretettel és tengerparttal találkozhat, aki eljön megnézni Szuzi különös kalandjait…


    Lázár Ervin: A hazudós egér

    Szombathely - Mesebolt Bábszínház - május 16. hétfő, 10:30 és 14:30

  • Ajánlott korosztály: 4 éves kortól
  • Tervező: Rumi Zsófia
  • Zeneszerző: Gyulai Csaba
  • Rendező-dramaturg: Veres András
  • Játssza: Kőmíves Csongor mv., Varga Bori
  • Lázár Ervint, a nagy mesemondót, senkinek nem kell bemutatni, történeteit, hőseit jól ismerik kicsik és nagyok egyaránt.

    A hazudós egér kalandjai mulatságos, és egyben bölcs példázatai annak, hogy mi a különbség a hazugság és az álmodozás, a történetmesélés között. Hazugság-e reményt adni valakinek, aki nagyon rászorul a bíztatásra? A mi füllentős hősünk az erdő sok lakóját húzza ki a csávából különös históriáival. Kedvesen, sokszínűen „hazudozza” végig a mesét, hogy végül elégedetten térjen otthonába, hiszen ma is segített másokon.

    Az előadás saját kis báb-világot hoz létre Lázár Ervin kedves állatfigurái segítségével, játékörömmel és sok szeretettel.


    Szabó M. Gyula: Mi esik a fejünkre?

    Szombathely - AGORA-Savaria Filmszínház - május 16. hétfő, 17:00

    Csillagászati szabadegyetem. Csillagászati előadás. Az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium szervezésében zajló „Az égbolt nem a határ – Csillagászati és űrkutatási szabadegyetem” 1. szemeszterének programja. A tudománynépszerűsítő előadások közönségbarát módon épülnek fel. Mindegyik előadásban egy-egy film lesz terítéken.

    Először röviden felvázolják annak hátterét és cselekményét, majd áttekintik a filmek azon részeit is, amelyeknek releváns fizikai (esetleg kémiai, biológiai) és csillagászati vonatkozásai vannak.

    A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Az egyéni regisztráció a rendezvénysorozat honlapján, az http://egbolt.gothard.hu/ címen érhető el. Csoportos jelentkezési igény: egbolt_KUKAC_gothard_PONT_hu e-mail címen.


    Simon Attila: Herend menedzsment 4.0

    Kőszeg - Ibrahim Kávézó és Étterem – május 16. hétfő, 18:00

    Herend menedzsment 4.0, avagy a három lábú sámli és a sikeres cégstratégia. Előadó Simon Attila címzetes egyetemi docens, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója.


    Lázár Ervin: A hazudós egér

    Szombathely - Mesebolt Bábszínház - május 17-20. kedd-péntek, 9:00, 10:30 és 14:30

  • Ajánlott korosztály: 4 éves kortól
  • Tervező: Rumi Zsófia
  • Zeneszerző: Gyulai Csaba
  • Rendező-dramaturg: Veres András
  • Játssza: Kőmíves Csongor mv., Varga Bori
  • Lázár Ervint, a nagy mesemondót, senkinek nem kell bemutatni, történeteit, hőseit jól ismerik kicsik és nagyok egyaránt.

    A hazudós egér kalandjai mulatságos, és egyben bölcs példázatai annak, hogy mi a különbség a hazugság és az álmodozás, a történetmesélés között. Hazugság-e reményt adni valakinek, aki nagyon rászorul a bíztatásra? A mi füllentős hősünk az erdő sok lakóját húzza ki a csávából különös históriáival. Kedvesen, sokszínűen „hazudozza” végig a mesét, hogy végül elégedetten térjen otthonába, hiszen ma is segített másokon.

    Az előadás saját kis báb-világot hoz létre Lázár Ervin kedves állatfigurái segítségével, játékörömmel és sok szeretettel.


    Lenarsich Imre fotókiálltás és Márfi Gyula kötetbemutató

    Szombathely - Berzsenyi Dániel Könyvtár - május 17. kedd, 17:00

    Az alapításának 25. évfordulóját ünneplő Dr. Lenarsich Imre Helytörténeti és Gyűjteményi Alapítvány (Nyőgér) és a Berzsenyi Dániel Könyvtár tisztelettel meghívja Önt 2022. május 17-én 17 órára a könyvtár földszinti előadótermébe „Életöröm” - válogatás dr. Lenarsich Imre (1882-1966) nyőgéri esperesplébános felvételeiből - című vándorkiállítás megnyitójára, majd ezt követően Dr. Márfi Gyula: „Jegyzetek az iszlámról – keresztény szemmel” című kötetének bemutatójára.

    A tárlatot megnyitja a könyv szerzője: Excellenciás és Főtisztelendő Dr. Márfi Gyula emeritus veszprémi érsek.

    A kiállítás megtekinthető 2022. június 4-ig.


    Művészet templomai 2022

    Szombathely - Agora Savaria Filmszínház - május 17. kedd, 18:00

    LEONARDO DA VINCI – A LÁNGELME MILÁNÓBAN (6)
    feliratos olasz ismeretterjesztő film, 81 perc

    A film előtt bevezetőt mond Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész.


    Jill Tomlinson: A cica, aki haza akart menni / bemutató előadás

    Vép - május 18. szerda, 11:00

  • A Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös produkciója
  • Ajánlott korosztály: 4 éves kortól
  • Bábszínpadra írta és rendezte: Veres András
  • Tervezte: Bartal-Kiss Rita
  • Zene: Kiss Dávid
  • Szereplők: Gyurkovics Zsófia, Lukács Gábor
  • Szuzi nem akármilyen kiscica. A francia tengerparton él, minden nagyon érdekli, és nem ijed meg a saját árnyékától, nagyon szereti a gazdáját, a kedvenc étele pedig a hal. Egy álmos, nyári napon azonban Szuzi kellemes élete meglepő fordulatot vesz: hirtelen Angliában találja magát, a tenger másik oldalán. Köztudott, hogy a macskák nem szeretik a vizet. Hogy tud így átkelni egy elveszett kiscica a hatalmas hullámokon? Mihez kezd az idegen partokon?

    Ezekre a fontos kérdésekre keresi a választ az előadás. Sok-sok bábbal, humorral, szeretettel és tengerparttal találkozhat, aki eljön megnézni Szuzi különös kalandjait…


    Barabás Lőrinc Live Act (szóló) – Szerda Esti Akusztik

    Szombathely - AGORA MSH - május 18. szerda, 19:00

    Trombita művész, zeneszerző. A magyar zenei szcéne egyik meghatározó zenésze. A jazz és az elektronika határvidékén mozog. Hazánkban zenélt már a MÜPÁban, az A38 hajón, a Sziget Fesztiválon. Külföldön hat amerikai turnén van túl, zenélt a Montreaux-i Jazz Fesztiválon és a londoni I Tunes fesztiválon is A Live Act projektje dance ritmusokat, meditatív dallamokat és a köztük lévő összes árnyalatot gyúrja össze.

    A színpadon a trombitával, billentyűkön laptoppal és loop stationnel egyedül szólaltatja meg szerzeményeit. Minden élő előadása egy-egy izgalmas utazás váratlan, modern, törzsi világokba.

    Jegyek elővételben az AGORA – Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H–P 9.00–17.00 és Szo 9.00–13.00) válthatók, valamint online a jegy.agorasavaria.hu oldalon és a koncert előtt a helyszínen.

    Jegyár: 2000 Ft, Szent Márton kedvezménnyel: 1700 Ft. A Szent Márton-kártya kedvezmény csak az ELŐVÉTELBEN, személyesen a jegyirodában megvásárolt jegyek esetén érvényesíthető.


    Jill Tomlinson: A cica, aki haza akart menni / bemutató előadás

    Rábahidvég - május 19. csütörtök, 10:00

  • A Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös produkciója
  • Ajánlott korosztály: 4 éves kortól
  • Bábszínpadra írta és rendezte: Veres András
  • Tervezte: Bartal-Kiss Rita
  • Zene: Kiss Dávid
  • Szereplők: Gyurkovics Zsófia, Lukács Gábor
  • Szuzi nem akármilyen kiscica. A francia tengerparton él, minden nagyon érdekli, és nem ijed meg a saját árnyékától, nagyon szereti a gazdáját, a kedvenc étele pedig a hal. Egy álmos, nyári napon azonban Szuzi kellemes élete meglepő fordulatot vesz: hirtelen Angliában találja magát, a tenger másik oldalán. Köztudott, hogy a macskák nem szeretik a vizet. Hogy tud így átkelni egy elveszett kiscica a hatalmas hullámokon? Mihez kezd az idegen partokon?

    Ezekre a fontos kérdésekre keresi a választ az előadás. Sok-sok bábbal, humorral, szeretettel és tengerparttal találkozhat, aki eljön megnézni Szuzi különös kalandjait…


    Az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszékének diplomakiállításának megnyitója

    Szombathely - Schrammel-gyűjtemény, Irokéz Galéria - május 19. csütörtök, 17:00

    Ez elmúlt két év virtuális kiállításai után ismét fizikai galériaterekben lesz látogatható a VMT képalkotás szakos hallgatóinak végzős kiállítása. A nappalis és levelezős képzésben résztvevő hallgatók munkái széles skálán mozognak: az autonóm klasszikus és újmediális művektől, a design koncepciókon át a kifejezetten alkalmazott művészeti munkákig. A 2022-es kiállítás különlegessége, hogy a kiállítás a Szombathely kulturális negyedének számító Rákóczi utcai tengely két kiállítóterében kap helyet párhuzamos rendezésben, ezzel is segítve a műfajok közti tájékozódást a látogatók számára.

    A kiállítás két helyszínen látogatható:

  • Schrammel-gyűjtemény (Szombathely, Thököly utca 20.)
  • Irokéz Galéria (Szombathely, Rákóczi Ferenc u. 12. - a Szombathelyi Képtár alatt)
  • Kiállítók: Durst Márta, Ecsedi Krisztina, Felde Virág, Gottlieb Kíra, Kiss Bence, Kiss Kornélia, Papp Laura Kinga, Pénzes Krisztián, Pongrácz Petra, Sáray Panna, Szentgyörgyvári Ivett, Szijj Laura, Sztojka Bettina, Vígvári Virág képalkotás BA nappalis és Ács Éva, Bandorák Anett, Horváth Gizella, Gerlinger Csilla Ágnes, Jóné Fekete Kinga, Kiss Erzsébet, Oravecz Adrienn Angéla képalkotás BA levelezős hallgatók

    Kurátor: Salamon Júlia, az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszék oktatója

    A kiállítás 2022. június 6-ig tekinthető meg.


    Fűzfa Balázs: Csak úgy lenni | (A szombathelyi) Szabó T. Anna és Dragomán György írásművészetéről

    Szombathely - Berzsenyi Dániel Könyvtár - május 19. csütörtök, 17:00

    Gitáron közreműködik Lutor Katalin.


    Régi idők asztalánál

    Sárvár - Nádasdy-vár - május 19. csütörtök, 17:00

    Bilkei Irén főlevéltáros tart előadást a középkori és török kori étkezési szokásokról, ételekről, italokról, illetve az étkezések során használt eszközökről a múzeum dísztermében.


    4 x 9 – JÁMBORI TAMÁS FOTÓKIÁLLÍTÁSA

    Szombathely - AGORA-Savaria Filmszínház - május 19. csütörtök, 17:00

    A kiállításon az alkotó kedvenc képei közül, portrék, táncfotók, színesben és fekete-fehérben láthatók. Kiállításmegnyitó 2022. május 19-én 18 órakor kezdődik, a kiállítást megnyitja Kozma Gábor újságíró.


    Anyának lenni | előadás

    Szombathely - Berzsenyi Dániel Könyvtár - május 19. csütörtök, 19:00

    Szeretettel várják az érdeklődőket a Kámoni Fiókkönyvtárba P. Toldi Márta Dr. (PhD) előadására, amelynek témája az anya-gyermek szeretetkapcsolat, társadalomtörténeti és lírai fókusszal.


    CSERNUS-ARANYOSI KÖZÖS ESTJE

    Szombathely - AGORA MSH - május 19. csütörtök, 19:00

    KI NEVET A VÉGÉN? Az élet showja - Aranyosi Péter és Dr. Csernus Imre közös estje Szombathelyen! A humor és a pszichológia találkozása.

    Csernus Imre, – a finomkodást hírből sem ismerő – pszichológus mindig minden körülmények között kimondja azt, amit az emberek nem szeretnek hallani, vs. amivel nem szeretnének szembesülni. Ám paradox módon ezért sokan kedvelik őt, néhányan pedig éppen ellenkezőleg, de vélhetően senki sem közömbös iránta. Közönsége többségét a komfortzónán kívüli élmények keresése jellemzi. S Csernus dokitól ezt meg is kapják, minden egyes alkalommal. Ezt most még tovább lehet fokozni, hiszen „összeállt” Aranyosi Péterrel, a Dumaszínház tagjával, aki a humort nagyon komolyan veszi…

    Hogy ők ketten miként boldogulnak egymással, s a közönséggel, már önmagában is izgalmas felvetés. De sziporkázó párbeszédekre és „rekeszizomlázra” bizonnyal lehet számítani.

    Jegyek online itt.


    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Programajánló