A téglakemény gitárzenéket gyakran hozzák összefüggésbe olyan dolgokkal, mint az agresszió vagy a sátánizmus, és aki elmegy egy erősebb koncertre, az a pogózás jelenségével is megismerkedhet közelebbről, márpedig az nem éppen a békés táncikálásról szól.
Sőt, egyáltalán nem kirívó dolog, ha egy ilyen este lefutása után a színpad előtt vércsíkok szaladnak - ezzel igazából mindenki számol, aki bevállalja, hogy az első sorokban helyezkedik el -, mint ahogy elég megnézni a wall of death nevű szórakozási formát, voltaképpen a pogózás extrém változatát, amit nagy rockzenei fesztiválokon előszeretettel alkalmaznak egyes együttesek a hangulat felspannolására:
Ám bármennyire is tűnik ez egy veszélyesen barbár dolognak, valójában senkinek nem célja, hogy bárki megsérüljön, ez inkább az indulatok kicsatornázásáról szól.
Ebből a szempontból tehát nem is közöl újdonságot az a kutatás, amelyet az ausztrálaiai Queensland egyeteme tett közzé. Szemben korábbi vizsgálatokkal, amelyek szerint a bűn melegágya a hangos és "kaotikus" zene, és erőszakossá tesz, Leah Sharman hallgató és dr. Genevieve Dingle arra jöttek rá, hogy a hallgatókat inkább megnyugtatják az ilyen típusú szólamok, sőt, inspirálják, és pozitív gondolatokkal látják el őket.
"Az eredmények azt mutatták, hogy az ellenségesség, az ingerlékenység és a feszültség csökkent a zene hatására."
Mindehhez 39 olyan tizennyolc és harmincnégy év közötti fiatalt vizsgáltak meg (többségükben ausztrálokat, de voltak köztük amerikaiak, svédek, indonézek vagy éppen dél-afrikaiak is), akik rendszeresen hallgatnak vadabb gitárzenéket.
A felmérés persze, azért hozzáteszi az összegzésben, hogy a laboratóriumi körülmények szűkítették a mozgásterüket, és hogy jó lenne a későbbiekben természetes közegükben is megvizsgálni ezeket a jelenségeket. Azért reméljük, egyben marad majd a fehér köpeny a moshpit közepén!