Az idei bajnokságban még egyszer sem tudta legyőzni a Körmend a Pécset, így a középszakasz nyitómeccsén sokan már biztos hazait várhattak. A Körmend azonban már az elején megpróbált rácáfolni baljós statisztikájára.
Bár a vendégek Déri Csaba nélkül voltak kénytelenek kiállni a Pécs ellen, a körmendi trénert ugyanis betegség döntötte ágynak, így Hencsey Tamás vette kezébe a karmesteri pálcát. A labdafeldobásnál a PVSK hozta el a játékszert, és az első kosár is az övék volt. A folytatásban mégis a Körmend szerezett magának előnyt, ültek a vendégek triplái, így kerülhettek lépéselőnybe. A 7. percben aztán Budimir kosarával tudta átvenni a vezetést a Pécs, ám a negyed végén így is a Körmend örülhetett, hiszen egy pontos fórral várhatták a második etapot.
Gyorsan, pár támadással a második negyed kezdése után már 5 pontos körmendi vezetésnél kért időt a pécsi kispad. A pécsiek pedig egy huszáros periódust produkálva, három körmendi labdát is ellopva tértek vissza a találkozóba. A negyed második felében már a baranyaiak akarata érvényesült, és leginkább Halász pontjainak köszönhetően háromegységnyi előnnyel mehettek pihenni.
A második félidő hatalmas izgalmakat hozott. A Körmend visszadolgozta magát, és továbbra hol egyik, hol másik együttes vezette a találkozót. A végjátékig kiélezett maradt a párharc. A 40. percben Richard hozta újra egálra a meccset, aztán Nelson állhatott oda a büntetővonalra. A pécsi légiós pedig egy dobást elhibázott. A körmendi visszatámadásban Ferencz gyűrte be a labdát, így pedig a vendégek kerültek előnybe. A pécsieknél, a meccs embere, Budimir pont ekkor hibázott dobást, a labdával visszarobogó Richardsot pedig faultolták a hazaiak. A körmendiek „Ricsije” ekkor már azt a luxust is megengedhette magának, hogy a büntetőkből egyet kihagyjon, a hátralévő 2 másodperc a PVSK-nak már semmire sem volt elég.
Csirke Ferenc, a Pécs vezetőedzője: Gratulálok a Körmendnek! Ismét az történt, ami a másik 6 idén a végjátékban elveszített találkozónkon. A játékosaim nem tartották be azt, amit kértem tőlük. Egyfajta ösztön-kosárlabdát játszanak a pályán, ami ide vezet. A taktikai utasítások be nem tartása sodor minket bajba. Én sajnos ezen már nem tudok segíteni. Az lenne a legfontosabb, hogy a játékosaim belássák, egymásért is felelősséggel tartoznak. A playoff még nem úszott el, de a fejekben változtatni kell.
Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Nagyon boldog vagyok! Egy nagyon nehéz helyen kezdtük meg a középszakaszt, a Pécs jó csapat, hazai pályán pedig különösen veszélyes. Egész héten a védekezést sulykoltuk a csapatnak. Szerettük volna 80-85 pont alatt tartani a Pécset. Talán most játszottunk legjobban mint csapat. Mindig volt valaki, aki a kritikus pillanatokban hozzá tudott tenni. Ezzel a győzelemmel kívánunk Guminak minél hamarabbi gyógyulást.