Radó Szombathelyen edz, és nem tudja, hol folytatja

Az NB I gólkirálya nem marad Zalaegerszegen.

A játékos Szombathelyen kezdi meg az edzéseket, az illesakademia.hu-nak adott interjút. Arra a kérdésre, hogy melyik csapatban folytatja a pályafutását, így válaszolt:

"Igen, még gondolkodom, tehát nem dőlt el még semmi. Vannak lehetőségeim, de konkrétum még nincs. Az viszont szinte biztosra vehető, hogy nem a Zalaegerszeg együttesében folytatom a pályafutásomat."

Radót kereste már a Vasas is, ám Nagy Miklós sportigazgató elmondta, hogy kevés az esély arra, hogy a csatár Angyalföldre igazoljon. Információink szerint a Puskás Akadémia is szívesen látná a soraiban, de Radó korábban elmondta a zaol.hu-nak, hogy külföldi ajánlatokban is bízik.

Az illesakademia.hu-nak adott interjújában természetesen a válogatottság is szóba került, jó ajánlólevél lehet a gólkirályi cím: "Nagyon bízom abban, hogy ez jó ajánlólevél. Úgy hallottam, hogy képben vagyok nála, de az igazi megtiszteltetés az lenne, ha behívót kapnék a keretbe. Később meg persze az, ha pályára is léphetnék címeres mezben. Ez korábban az U19-es és az U21-es válogatottban már összejött, jó lenne, ha a felnőttek között folytatódna a sorozat."

Radó András
mlsz.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport