Szombathely irányába tartott a 86-os főúton egy autószállító tréler. A balogunyomi vasúti átkelő után a sofőr későn észlelte az előtte forgalmi okból álló járműveket.
A szerelvény vezetője a fékbe taposott, de már nem tudta megállítani a járművet az előtte álló Honda mögött, így nekiütközött és nekitolta egy másik lengyel rendszámú autószállító trélernek. Személyi sérülés nem történt, de a 86-os főúton mindkét irányban több kilométeres torlódás alakult ki. A Körmend felé tartók már Szombathely után azonnal torlódásba futhattak, míg a Körmend felől érkezők a legrosszabb időszakban Kisunyomnál kényszerültek megállásra. A forgalom rendőri irányítás mellett haladhatott, egy sávon, váltakozó irányban. A Hondát vezető magyar férfi elmondta, hogy már másodpercek óta álltak, amikor megtörtént a baleset.A helyszín közelében útjavítás miatt 40 km/órás sebességkorlátozás van életben és emiatt kellett megállnia a járműoszlopnak.
Nem számított megálló autóra a teherautó vezetőjeA szombathelyi Vörösmarty Mihály utcában a belváros felé tartott egy MAN teherjármű csütörtökön délután. A Semmelweis Ignác utca lámpás kereszteződését elhagyva egy Hyundai vezetője lassított, hogy beengedjen a sorba egy járművet a Pelikán irodaház felől. Így tett a mögötte haladó Renault is, majd az érkező MAN egybe tolta a sort.
Személyi sérülés itt sem történt, a teherautó vezetője elismerte a felelősségét a balesetért. A csúcsidőszakban történt baleset nagy torlódást okozott. A Vörösmarty utcai fotókat olvasónk készítette. Köszönjük!