Rágalmazás miatt beperelné a Spart a kormány

Nem elégszenek meg a fenyegetéssel, perre mennek.

Pert fontolgat a magyar kormány a SPAR ellen – értesült a Világgazdaság. A lap úgy tudja, hogy rágalmazás miatt viszi bíróság elé az osztrák anyacéget, amelynek tulajdonosa, egyben vezérigazgatója szokatlanul éles és támadó nyilatkozatot tett március közepén a magyar kormányzatról.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Hans Reisch a magyar állam viszonylag nyíltan tolmácsolta feléjük, hogy részesedést szerezne a kiskereskedelmi láncban. A Spar Austria meg akarja védeni vagyonát Orbán Viktor karmaitól, aki már kérte a kereskedelmi multitól: engedje meg rokonának, hogy befektessenek a magyar leányvállalatba. Alapvetően a magyar kormány részesedésen keresztül akarja átvenni a cégünk tulajdonjogát – fogalmazott nyilatkozatában Hans Reisch.

Korábban erre a kijelentésre reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium, majd Lázár János építési és közlekedési miniszter is megfenyegette Lázár János egyértelműen megfenyegette a Spart 2024. March 21. 12:16 , illetve Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter berendelte Berendelte a minisztériumba a Spar vezetőjét Nagy Márton, hogy "elbeszélgessen" vele 2024. March 25. 15:24 a Spar vezetőjét, majd jelezte neki, hogy minden kijelentésnek következménye van.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság