Szeptember 9-én apró, és nem is annyira apró tavak lepték el az utcákat, tereket és a járdákat, a lábaink alatt pedig megannyi kis patakban hömpölygött az eső.
Mivel már az irodaház kapuján kilépve bőrig áztunk, így nem apróztuk el mi sem, s Cseh Tamás Gyerekkorom című dalát megidézve, megadtuk a módját és ifjonti lelkesedéssel vetettük bele magunk a pocsolyavadászatba, tesztelve a cipőink vízállóságát.
Persze volt ebben most némi költői túlzás is, hiszen vadászni, na azt nem kellett, vagy nem a pocsolyákat. Annál inkább azokat a járdaszakaszokat, ahol még úgy lehet átkelni, hogy a tócsák hullámai ne csapjanak fel az ember térdkalácsáig.
Ez utóbbi nem mindig sikerült, helyenként elég extrém módon megáll a víz, köszönhetően annak, hogy Szombathelyen nagyon sok helyen betemették a vízelvezető árkokat, a csatornarendszert meg nem ilyen monszun-jellegű (hirtelen nagy mennyiségű) esőre tervezték.
Ha hiszünk benne, ha nem, de a klíma változik és ezzel együtt az időjárás is egyre kiszámíthatatlanabb, mert néhány napja mindenfelé erdő- és bozóttüzek voltak, a hét meg akkora esőzéssel indult, mintha a Duna folyását terelték volna be Szombathely utcáira.
Ezekre csak utólag lehet reagálni, újratervezni a csatornarendszert, esetleg több zöld területet nyitni, és árkokat ásni olyan helyekre, ahol eddig nem volt, vagy ahol most már szükséges lenne. Ez mondjuk egy 10 éves városrendezési terv 1-2 fejezete, nem több.
Ami azonban probléma és esőzések során sokkal inkább szembetűnő lesz, az az utak és járdák siralmas helyzete, mert helyenként olyan sekélyvizű tavacskák jöttek létre, amelyekből egy tőkés réce már simán tud a maga megszokott módján táplálkozni.
Szóval, most mi beleálltunk - néhány nagyobb utcai áradatba, hogy a kedves olvasóknak ne kelljen. És igen, esernyő alatt is sikerült megáznunk rendesen. Ez az a szituáció, amikor az ember végül már az utcán leveti a cipőjét, hogy kiöntse belőle a felgyűlt vizet, majd zokniban slattyog végig a lépcsőházban.
A dolog vége pedig az, hogy adunk néhány jó tanácsot hasonló helyzetekre. Ha sikerült megáznunk, akkor otthon mielőbb szabaduljunk meg a vizes ruháinktól, vegyünk egy forró zuhanyt. Ezek után száraz és meleg ruhát, toljunk be egy Aspirin Plus C pezsgőtablettát a biztonság kedvéért, majd főzzünk egy jó, egy-másfél liter teát, sok gyömbérrel és citrommal.