A Savaria karnevál alatt ismét lesznek színházi előadások az Iseum udvarán, ráadásul idén egy antik tematikájú darab is bemutatásra kerül majd. Ilyen témájú előadások pedig ritkán láthatók az Iseumnál, emlékezetes lehet például 2013-ban az Isis-kultuszhoz szorosan köthető darab a Weöres Sándor Színház színművészeivel.
Ezért különleges, hogy idén az antik környezethez jól passzoló római témájú előadást láthatnak a nézők Rés a fejben címmel. A darabot Matuz János írta és rendezte a Szent István Király Múzeum Régész Színháza berkein belül.
A darab előzetes leírása alább olvasható:
Egy fiatal drámaszerző megbízást kap egy múzeumtól, hogy írjon egy családi komédiát Hadrianus császárról. Ötlet hiányában az alkotói munka hamar megfeneklik, miközben 4 szereplő egyre dühösebben várja, hogy az író megírja őket, és így színpadra kerülhessenek. Végül kitör a lázadás, egy meg nem írt szerep úgy dönt: az író helyett ő maga írja meg magát. És ezzel elszabadul a színpadi káosz. Mialatt a szerző megpróbálja visszaszerezni az irányítást saját darabja felett, lassan el is készül a mű. Mert az alkotási folyamat már csak ilyen. Esetünkben nevetőizom nem marad munka nélkül. És egyvalaki nagyon rosszul jár. Két valaki…
Az előadás augusztus 22-én 16:30-kor lesz megtekinthető jó idő esetén az Iseum udvarán, eső esetén pedig fedett helyszínen. A darabra belépőt kell váltani, amely 3500 Ft-ba kerül. Aki nem akar lemaradni, annak van lehetősége elővételben megváltani a jegyét az Iseum Savariensében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!