Egy kollégánk hívta fel a figyelmet a Facebook-on terjedő hírre, miszerint "félnek a kismamák a lakótelepen, mert a csecsemő-rablók, mintha mi sem történt volna kutyát sétáltatnak a környéken". Egy mutáció szerint az asszony élettársához költözik, látták nagy papírdobozokkal és bőröndökkel szerdán este, a bejegyzés írója még azt is megemlítette, hogy egy Mercedes furgonba pakolták a cuccaikat és látszólag nem zavartatták magukat. A bejegyzések villámgyorsan terjednek az Interneten, ezért tartottuk fontosnak, hogy mielőbb utánakérdezzünk, mi ebből az igazság?
Mivel a párost július 11-én helyezték előzetes letartóztatásba és ennek minimális hossza 30 nap, ezért elsőre lehetetlennek tartottuk, hogy a hír igaz legyen, de a biztonság kedvéért megkerestük az ügyészséget is, ahol a Derkovits és Olad városrész anyukáit megnyugtató választ kaptunk.
Az elkövetőket nem hogy nem engedték ki idő előtt, de a Szombathelyi Járási Ügyészség indítványozta az előzetes letartóztatásuk további három hónappal történő meghosszabbítását, mindkét elkövető tekintetében. Ezt Vassné dr. Szele Adrienn, a Vas Megyei Főügyészség szóvivője mondta el a nyugat.hu-nak, kérdésünkre válaszolva.
És hogy teljesen egyértelmű legyen, P-K. Zoltán és O. Klára jelenleg is rács mögött vannak, tehát nem láthatták őket a napokban kutyát sétáltatni a szombathelyi Váci Mihály utcában.
Kérjük olvasóinkat, a fentiek ismeretében ne terjesszék az álhírt.