Halloween estéje van, sokan beöltöznek, és sokan nem - ezúttal utóbbiaknak kedveznénk egy kihagyhatatlan ajánlattal. Hiszen ha épp nem vámpírkirálynőként vagy oszladozó arcú élőhalottként szórakoztatjuk egymást egy buliban, akkor szórakoztathatjuk magunkat néhány kötelező horrorművel. Időrendben haladva említünk is rögtön tizet, amivel megkoronázhatjuk az esténket!
Halloween - A rémület éjszakája (1978)
Kezdjük mindjárt egy témába vágó alkotással, aminek bár elsőre komolytalanul hangozhat a címe, jó tudnunk róla, hogy ez a horrortörténelem egyik legjelentősebb alapvetése, John Carpenter rendezésében. Azóta sok képkocka lepergett a véres filmek műhelyeiben, megszülve olyan karaktereket, mint Jason vagy Freddy Krueger, de ez a film volt a pszichopata sorozatgyilksosodi egyik archetípusa. A főszereplője egy gyerek, aki 6 évesen lemészárolja nővérét, csendben hagyja magát elvitetni a rendőrökkel az elmegyógyintézetbe, hogy aztán tizenöt év múlva visszatérjen... Ne feledjük, hogy amit ebben a filmben látunk, annak a csontjait ezerféleképpen lerágták már, tehát sok húzás ismerős lesz. De ne feledjük azt sem, hogy ezek a húzások a maguk idejében merőben újszerűek voltak.
Porontyok (1979)
Ha rossz folyamatok zajlanak a lélekben, akkor azok fizikális síkon is kiütköznek. Egy rendőrségi pszichológus is erre tesz utalást magában a filmben, nyilván nem véletlenül: "Ha nem néz szembe azzal, amit látott, annak valamilyen módon látszatja lesz. Láttam már olyan ötéves kislányokat, mint a magáé, akiknek olyan ocsmány fekélyeik voltak, mint bármelyik középkorú üzletembernek." Vagyis ha valamit elfojtunk, az nem marad nyomtalanul. David Cronenberg, a body horror atyja is ebből indul ki korai filmjében, és biztos borzongást ígér másfél órában.
Ragyogás (1980)
Nem született még olyan időtállóan nyomasztó alkotás az egyetemes horrortörténelemben, mint amilyen a The Shining, azaz a Ragyogás. Stephen King regényét Stanley Kubrick rendezése fejlesztette tökélyre, de ezt nem tudta volna véghezvinni a zseniális Jack Nicholson alakítása nélkül - hármójuk történetmesélése olyan bivalyerős egységet képet, amit még évtizedekig fogunk emlegetni. Aranyérmes lélektani terror egy elátkozott szállodában, ahol a téli hónapokban csak a gondnok marad és az ő családja... Akik egyre inkább rettegnek a családfőtől. És ezt teljes joggal teszik!
A dolog (1982)
Ismét Carpenter, de már kiforrottabb kivitelben, rájátszva az ember klausztrofóbiás félelmeire, meg az ismeretlentől való félelmeire, meg az attól való félelmeire, hogy már nem tudja, kitől kell félnie.. Az 1982-es, tudományos fantasztikummal átitatott játékfilmben egy alakváltó létforma ölti fel áldozatainak testét egy sarkköri kutatóhelyszínen, és mondanunk sem kell, lassan, de következetesen szabadul el a pokol. Klasszikus darab, nem szabad kihagyni.
Kocka (1997)
A világ egyik legolcsóbb büdzséjű, egyetlen díszletben megrendezett, de egyik legkülönlegesebb horrorja, Kanadából: tüdőre nehezedő, steril, kiüresítő. A sztori szerint a szereplők egyszer csak egy kocka belsejében találják magukat, szürke uniformisban, átlagemberek, akiket valami összeköt, de még nem tudják, mi az. A geomatrikus szoba hat oldalán egy-egy ajtó nyílik egy-egy tökéletesen ugyanolyan szobára, melyből szintén ugyanennyi számú továbbjutási lehetőség adatik. Egyes szobákban azonban újabb és újabb meglepetések várnak rájuk...
28 nappal később (2002)
Könnyű balesetet szenvedsz London közepén, majd miután visszanyered az eszméletedet a kórházban, azt veszed észre, hogy eltűntek körülötted az emberek. Aztán amikor kilépsz az utcára, már ott sem látsz semmit, csak szemetet, felborult autókat, káosz utáni csendet. "Úgy indult, mint egy lázadás, de már az elején lehetett tudni, hogy ez valami más. Mert eleinte kis városok piacain történt. Aztán már nem csak a tévében láttad. Kijutott az utcákra. Az ember ablaka alá" - vázolja nemsokára pár másik túlélő. Ami pedig ezután jön, az egy olyan zombisztori, ami eltér a többitől - ugyanis veszélyesen hitelesnek tűnik.
A barlang (2005)
Barátnőkkel barlangtúrázni jó móka, kivéve, ha rossz barlangra esik a választás. Neil Marshall filmje annyira ijesztő és jól eltalált fokozásokkal van tele, hogy nem véletlenül sütötték rá az "új horrorklasszikus" jelzőt, vagy azt, hogy a legjobb thriller az Alien óta. Van benne valami - ahogyan ebben a barlangjáratban is van néhány titok, amikről inkább nem akarnánk tudni. Nagyon ajánlott darab!
Sziklák szeme (2006)
Így ne akarjunk mindenáron a rövidebb útra hagyatkozni, ha éppen eltévedünk egy új-mexikói sivatagba: az 1977-es The Hills Have Eyes nem akármilyen - mondjuk ki, remekelő - feldolgozása. A sztori röviden: amerikai család eltéved, autó nem mozdul, ezért valamit kezdeni kell a helyen, ami az isten háta mögött van, semmit nem tudnak róla, csak annyit, hogy valaha kísérleti atomrobbantásokat hajtottak ott végre. Aztán nemsokára főszerepbe kerül egy csákány, meg néhány szempár, aminek tulajdonosai is vannak... Vigyázat, csak hardcore horrorfanoknak ajánlott, mert a szokásosnál is kíméletlenebb moziról van szó (és még így is kivágtak belőle 8 percet, el lehet képzelni).
Parajelenségek (2007)
Ha elegünk van felmetszett koponyákból, ablakon át a gyanútlan áldozatra rávetődő zombikból, és mindennél valami modernebbre, hihetőbbre vágyunk, akkor ez a mi filmünk. De szólunk előre: a kézikamerás képsorok annyira élethűek, hogy kizárólag akkor nézzük meg késő este, ha egyébként jó alvók vagyunk - ja, és véletlenül sem egyedül. Az biztos, hogy eddig ez a század leghajmeresztőbb pszicho-horrorja, ami után még a lakásunkban hallott legapróbb nesztől is gombóc gyúródik a torkunkban.
(2007)
Ifjú, csini tévériporternő elkíséri egy esti bevetésre a tűzoltóosztagot, ám hamarosan valami váratlan történik: a házból, ahova hívták őket, hamarosan nem engedik ki őket a hatóságok, és nem tudják, hogy miért. Nem sokkal később pedig az öreg hölgy, aki miatt a hívás érkezett, megtámadja az egyiküket... A Parajelenségek nyomvonalán halad ez a spanyol mű is, igaz, kicsit másképpen: egy műdokumentarista filmmel állunk szemben, szintén kézikamerás futkározással, és szintén magasba szökő pulzusszámmal.
