Kormányszóvivő: a rendőrség felkészült a helyzet kezelésére a horvát határnál

Kovács Zoltán azt mondta, hogy a szerb határszakaszon alkalmazott eszközökkel próbálják elejét venni az illegális vándorlásnak.

A kormány szóvivője azt is kijelentette, hogy a horvát menekültügyi rendszer egy nap alatt összeomlott,

miközben mi már kilenc hónapja álljuk a sarat.

Ezzel nyilván nyugtatólag kíván hatni a közvéleményre. Az ideiglenesen lezárt röszkei, illetve ásotthalmi átkelőkkel kapcsolatban megjegyezte: mindkét ország elemi érdeke, hogy a határforgalom minél előbb helyreálljon. A magyar hatóságoknak azonban garanciát kell kapniuk arra, hogy a szerb rendőrök távol tudják tartani a migránsokat a határátkelőhelyektől.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója elmondta, hogy az ország mindent megtesz a magyar és a schengeni határok megvédéséért. Már megkezdődött az erők átcsoportosítása a horvát határszakaszra, hatszáz katona már megérkezett, pénteken további ötszázan, a hétvégén pedig hétszázan kezdik meg az ideiglenes biztonsági határzár építését. Erősítésként már kétszáz rendőrt vezényeltek a térségbe, pénteken száz, a hétvégén pedig további ötszáz fő érkezik a horvát-magyar határhoz.

Idén egyébként több mint 200 ezer migráns érkezett Magyarországra, és közülük több mint 172 ezren menedékkérelmet nyújtottak be - hangzott még el a sajttájon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál