Romlik a helyzet: csökkent a foglalkoztatottak, nőtt a munkanélküliek száma

Úgy tűnik, egyre nehezebb helyzetben vannak a cégek, egyelőre pedig csak ígéret a gazdasági fordulat.

2024 októberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 27 ezer fővel, 4 millió 699 ezer főre mérséklődött - jelentette ma a KSH. Eközben a 2024. augusztus–októberi időszakban az inaktívak számának mérséklődése mellett a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 16 ezer fővel, 226 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,3 százalékponttal, 4,6%-ra emelkedett. 2024 októberében a munkanélküliek száma 219 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5% volt.

A jelentésből az is kiderül, hogy a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók létszáma 4 millió 537 ezer főre, a közfoglalkozatottaké 58 ezer főre csökkent, miközben a külföldön dolgozók létszáma érdemben nem változott, 107 ezer fő volt.

A munkakeresés átlagos időtartama 12,1 hónap volt. Az összes munkanélküli 48%-a 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, ez az érték 4,0 százalékponttal magasabb a tavalyi év azonos időszakinál, míg a legalább egy éve munkát keresők a munkanélküliek 34%-át tették ki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság