Szombathelyen a Vasút utca északi részén áll a gyalogos felüljáró, ahol a vasúti síneken túlra, a keleti városrészbe gyalogolhatunk át.
Ez volt valamikor a MÁV iparterülete, még a Vasút utcában áll az egykori MÁV művelődési ház is, de erről majd máskor.
A lépcsőt főként a vasúti dolgozók használták, és használják ma is, igaz, most már jóval kevesebben dolgoznak a túlsó oldalán lévő üzemekben.
A felüljáróról a síneket láthatjuk, a környéken talán nincs is másik olyan hely, ahonnan hasonló látvány nyílik.
A túloldalon aztán egy szűk utcába jutunk, kétoldalt rozsdásodó fémszerkezetek, málló falak, egykori üzemek. Külvárosi hangulat, munkásnegyed-érzés, akár egy Fejes Endre könyvben.
A rozsdatemető egy egész kort temet lassan maga alá, azt, amikor a vas és acél országát vizionálták, amikor olajos ruhájú munkásemberek dolgoztak csendben, kötelességtudóan az elavult, szintén rozsdásodó gépeken.
Szomorú, mégis nosztalgikus érzés, minden tiszteletünk ezeké a volt és a jelenlegi munkásoké. De lassan eltűnik az egész, azt, hogy most még itt van, kevesen veszik észre.
A lakóparkokból, a magas hivatalokból, a Fő térről nem is látszik, ide csak akkor jön valaki, ha nyomós oka van rá.
A rozsdával borított szerkezetek, épületek lassan eltűnnek, a sínek azonban maradnak, vonatozni kell. A vonatok ablakai sem erre néznek.
