Eddig: 1 671 363 / 3 000 000 Ft, 80 támogató. Még6nap.
Légy része az igazságnak!

Így néz ki idén Rumban a „karácsonyi meseház”

A férfi évek óta kiteszi a karácsonyi díszkivilágítását, amit ráadásul folyamatosan bővít.

Érdekes levelet kapott néhány nappal ezelőtt szerkesztőségünk, amelyben felhívták a figyelmünket egy kivilágított, karácsonyi „csodaházra” a Vas megyei Rumban.

Mi pedig úgy döntöttünk, elmegyünk, és megnézzük, hogy a balogunyomi és a csákánydoroszlói (és még ki tudja hány Vas megyei) kivilágított ház után milyen a rumi „meseház”.

karácsonyi díszvilágítás Rumban
Kattintson a további képekért!
Mészáros D. Zsolt

Nem kellett sokáig keresgélnünk fotós kollégámmal a házat, rögtön ki is szúrtam a stílusosan kivilágított épületet, amikor kiszállunk az autóból. Kicsit közelebb menve rögtön láttuk:

nemcsak a ház, de az egész udvar is gyönyörűen fel van díszítve.

Ezután hamar érkezik a házigazda is, aki készséggel mondja és mutatja is a világításokat. Varga Miklós szavaiból kiderült, hogy az ötlet nagyjából hat éve jött, és csak hobbinak indult, aztán ahogy-teltek múltak az évek, egyre csak növekedett az égősorok száma.

karácsonyi díszvilágítás Rumban
Varga Miklós évek óta bővíti a világítást.
Mészáros D. Zsolt

A tulajdonos elárulta: mindig bővíti a világító díszeket valamivel, idén például két angyallal és néhol módosított égősorokkal újított.

A férfi azt is elmondta, gyakorlatilag egész évben egyedül dolgozik a díszkivilágítással, aminek először a hibáit javítja ki, aztán szép lassan elkezdi azt is tervezni, hogy nézzen ki a következő karácsonyi „meseház”.

karácsonyi díszvilágítás Rumban
Az idei újdonságok között van a két angyal is. Kattintson a további képekért!
Mészáros D. Zsolt

Varga úr arra a kérdésemre, hogy a jelen helyzetben hogyan tudja kigazdálkodni a világítás költségeit, azt mondta,

a takarékosság jegyében most csak délután negyed öttől este nyolcig, illetve reggel hattól fél nyolcig égnek a fények.

Általában addig, amíg jönnek a látogatók, illetve a gyerekek iskolába mennek.

Megjegyezte, annak ellenére, hogy csak advent első vasárnapján nyitotta meg kapuit a kivilágított ház, már most nagyon nagy volt az érdeklődés, jöttek többek között Sárvárról és a megye számtalan pontjáról is érdeklődők.

karácsonyi díszvilágítás Rumban
Könnyű felismerni, hogy melyik házról van szó.
Mészáros D. Zsolt

Az érdeklődést egyébként jól mutatja az is, hogy mint elmondta, már hetekkel, sőt, hónapokkal korábban kérdezgetik, mikor rakja fel a díszkivilágítást, mert szeretnék megcsodálni.

Varga Miklós hozzátette,

csodálatos érzés, amikor jönnek az emberek, és elgyönyörködnek a világításban.

Azt is elárulta, hogy még karácsonykor is készenlétben áll a látogatókra, ilyenkor az ablakból figyeli, hogy mikor jön be éppen valaki, és ha megjelennek a vendégek, ő bárkit, bármikor szívesen körbe fog vezetni a „kiállításon”, ami január 6-ig, vagyis vízkereszt napjáig minden nap látogatható.

Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Helyek