A Balatonfüred nyerte a kiesési rangadót az NB III.-ban.
A labdarúgó NB III. Nyugati-csoportjában a Sárvár FC a Balatonfüreddel találkozott. A szombati találkozón a sereghajtó látogatott a vasi városba. Tóth Gábor tanítványai azonban nem tudták otthon tartani a pontokat: egy első félidőben bekapott góllal 1-0-ra maradtak alul.
A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az egyenlítésért harcoló sárváriak kilenc emberrel fejezték be a találkozót: a hajrában Tóth Lászlót és Bezdi Dánielt is kiállította a játékvezető. Vereségével a Sárvár továbbra is 12 ponttal áll a 15. helyen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!