Ma este mutatjuk be a Savaria Karnevál legszebb fotóit

Tűzbe fojtott szombathelyi levegő, spártai gyerek, sötét lovag - ilyeneket láthatnak Önök, ha eljönnek ma este 6 órára a Cafe Frei-be.

A Nyugat.hu évek óta meghirdeti karneváli fotópályázatát, amire bárki beküldheti a Szombathely egyik legnagyobb kulturális rendezvényével kapcsolatos képeit. Vagyis évek óta buzdítjuk Önöket, hogy bocsássák rendelkezésükre a mervlemezeiken szunnyadó képeiket, hogy azokat aztán további közszemlére bocsáthassuk, mert ami jó, azt meg kell mutatni másoknak is. A beérkezett pályaműveket, mint mindig, idén is szakmai zsűri nyálazta át - Dallos László fotóművész vezetésével -, de olvasóink is hozzájárulhattak szavazatokkal a végeredményhez.

Tavalyi nyertesünk, Bodorkós Gábor képe
Bodorkós Gábor

A közönségdíjasok, valamint a zsűri által megválasztott első tíz helyezett képeiből immár negyedik alkalommal rendezünk kiállítást, amelynek ismét a Cafe Frei ad otthont. A tárlat hétfői, 18 órai megnyitója egyben az ünnepélyes eredményhirdetés is, úgyhogy már előre lehet izgulni. A kiállítást szavaival Mérei Tamás, a Savaria Karneval Közhasznú Alapitvány igazgatója nyitja meg.

És talán mondanunk sem kell, hogy várunk mindenkit, nem csak a fotósokat, de azokat is, akik állóképekben akarják felidézni az idei történelmi csődületet. Este találkozunk!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2012