Megszüntetik az életveszélyes állapotot a Savaria nagyszálló mellett

Útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az egykori Savaria Szálló (Szombathely, Mártírok tere 4.) épületén jókarbantartási munkálatok kezdődnek 2019. június 3-án (hétfőn), amelynek során megtörténik a hiányzó tetőcserepek pótlása, illetve a tetőcserepek lehullásának megakadályozása érdekében acélháló kerül elhelyezésre a tetőn.

A munkálatok - kedvező időjárási feltételek fennállása esetén - várhatóan hat munkanapot vesznek igénybe. A kivitelezés ideje alatt változik a forgalmi rend a Savaria Szálló melletti útszakaszokon, illetve forgalomkorlátozásra kell számítani

- írta közleményében a Vas megye kormányhivatal.

Hat éve körbekerítették az épületet
VB

A belvárosban álló Savaria nagyszálló közel húsz éve nem üzemel, állaga annyira leromlott, hogy a tetőcserepek hullani kezdtek, ezért életveszélyessé Maradnak a régi buszok, életveszélyes a Savaria szálló, félmilliárd forint a hulladékszállításnak 2018. December 10. 08:30 is nyilvánították.

A szálló magánkézben volt, a tulajdonos azonban nem tudott vele mit kezdeni, cége csődbe ment, a felszámoló próbálja értékesíteni 600 millióért lehet egy Savaria Nagyszállója 2015. May 18. 11:56 azóta is. 2015-ben már 600 millióért kínálták, korábban volt az ára egymilliárd felett is.

Már a külső vakolat is omladozik
Bonyhádi Zoltán

Az épület tetőcserepei már 2011-ben elkezdtek lepotyogni, 2013-ban a hatóság körbekerítette az épületet és a mellette húzódó járdákat. A tetőszerkezet azonban tovább romlott, kisebb javítások történtek ugyan, de olyan, amit megoldaná a problémát, nem volt.

Tavaly decemberben a városi közgyűlésen Maradnak a régi buszok, életveszélyes a Savaria szálló, félmilliárd forint a hulladékszállításnak 2018. December 10. 08:30 már elhangzott, hogy ha így folytatódik a dolog, le kell zárni a szállót övező utcákat Ha máshogy nem megy, le kell zárni a Savaria Nagyszálló melletti utakat az életveszély miatt 2018. December 11. 19:03 , ez viszont megbénítaná a belváros közlekedését.

A város egyik büszkesége lehetne
BZ

Úgy tűnik, a hatóság most megelégelte a dolgot, és megszüntetik az életveszélyt, ami mindenképpen pozitív hír.

Persze, az igazi megoldás az lenne, ha végre valaki megvenné az épületet és kezdene vele valamit. Mert egy szép épületről van szó, ami jelenleg a belvárosban, a szemünk előtt megy teljesen tönkre apránként.

A szálló történetét egyébként hét éve megírtuk Szombathely régen és ma - A Nagyszálló 2012. February 01. 12:18 .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet