Múzeum lesz a volt szombathelyi Éva-malom

Schrammel Imre képzőművész gyűjteményét helyezik el itt.

Az állam megvásárolta a volt Éva-malom épületét - ezzel kezdődött a városházán egy sajtótájékoztató, aminek a végén aláírtak egy támogatási szerződést.

Nem új a terv, tavaly novemberben írtunk már róla Az állam veszi meg a szombathelyi volt Éva-malmot, és a város lesz a kezelője 2017. November 10. 15:20 , az épület történetét és a Rákóczi utca elejére tervezett múzeumi negyed részleteit tavaly márciusban dolgoztuk fel Kínai plázából újra műemlék lehet: múzeumi negyedet terveznek Szombathelyre 2017. March 31. 11:00 .

Az Éva-malom és környéke

A volt Éva-malom épülete a Thököly és a Rákóczi utcák sarkán áll, közvetlenül a városháza háta mögött. Volt benne elektronikai üzlet, aztán kínai áruház, most már jó ideje üresen áll.

Több mint egy éve jelentették be, hogy az épületet az állam meg akarja vásárolni, ugyanis magánkézben volt. És ha az állam megveszi, akkor átadja működtetésre az önkormányzatnak, hogy itt helyezzék el a képzőművész Schrammel Imre gyűjteményét. A szombathelyi születésű Schrammel három éve ajánlotta fel a gyűjteményt a városnak. Erről szóló cikkünkben Újabb nagy gyűjteményt kapott Szombathely, Schrammel Imre hazatért 2015. July 09. 20:56 akkor be is mutattuk a művészt.

A Thököly utca 20. szám alatti épület 1995 őszén, felújítás előtt - majd 2017 márciusában

Tavaly novemberben kiderült, hogy felszabadult egy 280 milliós keret az uniós pályázatoknál Az állam veszi meg a szombathelyi volt Éva-malmot, és a város lesz a kezelője 2017. November 10. 15:20 , és erre az összegre új pályázatot nyújtottak be. Ami sikeres lett - tudtuk meg a mai, pénteki sajtótájékoztatón.

Puskás Tivadar polgármester bejelentette, hogy hosszú előkészítés után az állam megvette az épületet, és átadta használatba az önkormányzatnak. Így most már minden együtt van ahhoz, hogy elinduljon az átépítés. Először, persze, el kell készíteni és engedélyeztetni a terveket, aztán kivitelezőt kell találni, habár Puskás azt mondta, ma már nem könnyű megbízható, jó munkát végző kivitelezőt találni.

A polgármester megint felvázolta a múzeumi negyed Kínai plázából újra műemlék lehet: múzeumi negyedet terveznek Szombathelyre 2017. March 31. 11:00 elképzelését, aminek része a most kialakítandó Schrammel-gyűjtemény, az Iseum és a szintén felújítás előtt álló Képtár Másfél milliárdból újítják fel a szombathelyi Képtárat 2016. February 23. 17:16 . Mindhárom létesítményt a Savaria Múzeum működteti majd, és azt is megtudtuk, hogy az Iseumnál lesz a közös bejárat, innen lehet megközelíteni a másik két helyszínt majd.

Vágvölgyi Bálint

Puskás arról is beszélt, hogy a Schrammel-gyűjtemény kisebb darabjai lesznek a felújított épületben, a nagyobb méretű épületszobrokat az Iseum előtti részen, a Rákóczi út felőli kerítés mellett állítják majd ki. A felújítás a tervek szerint 2019. tavaszán lesz kész.

Illés Károly alpolgármester csütörtöki cikkünkre Sok mindent ígértek Szombathelynek a Modern Városok programban, de csak egy részére van pénz 2018. July 12. 08:06 reagálva a Modern Városok programjának eddig megvalósult elemeit sorolta. A dozmati víztározó kivitelezése elkezdődött, a Romkertnél éppen most restaurálják a mozaikot Felszedik a szombathelyi Romkert 1700 éves mozaikját 2018. March 09. 13:47 , folytatják a 86-os főút déli szakaszának felújítását, megvan a pénz a közszolgáltató központra, és 600 millióból elkezdődik az Ady téri buszállomás elköltözésének tervezése Nincs pénz a szombathelyi buszpályaudvar elköltöztetésére, de legalább megtervezik 2018. June 28. 15:59 .

Aláírják a volt Éva-malom felújításának támogatási szerződését
Szilágyi József (telefonos fotó)

Vadász Irén, az Államkincstár Vas megyei igazgatója pedig arról beszélt, a 2014-2020-as időszakban 1200 milliárd forint uniós támogatás érkezett az operatív programokra,2015 óta 19 pályázatot írtak ki, összesen 30 pályázat érkezett be, 27 esetében folyamatban van a kivitelezés. Szombathelyen most írják alá a negyedik támogatási szerződést.

Aztán Puskás Tivadar és Vadász Irén aláírta a Schrammel-gyűjtemény elhelyezéséről szóló, 280 milliós támogatási szerződést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet