Schrammel Imre képzőművész hagyatékáról már sokszor írtunk, legutóbb arról, hogy a szombathelyi közgyűlés
elfogadta a művész felajánlását
Szombathely nagy ajándékot kap, a Schrammel-gyűjteményt - már csak fel kell újítani az Éva-malmot
2018.
September
12.
16:11
.
Schrammel Imre azzal a feltétellel adományozta a városnak a hagyatékot, ha azt méltó helyen helyezik el, úgy, hogy megtekinthető legyen az érdeklődők számára. Az elképzelés tavaly vett kézzelfogható irányt,
az állam megvásárolta
Az állam veszi meg a szombathelyi volt Éva-malmot, és a város lesz a kezelője
2017.
November
10.
15:20
, és Szombathely kezelésére bízta az egykori Éva-malmot, ami korábban szaküzletként majd kínai áruházként működött.
Az elképzelésről, az Éva malom történetéről és a Rákóczi utca elejére tervezett múzeumi negyed részleteiről
tavaly márciusban részletesen is írtunk
Kínai plázából újra műemlék lehet: múzeumi negyedet terveznek Szombathelyre
2017.
March
31.
11:00
.
Az idén nyáron
aláírták
Múzeum lesz a volt szombathelyi Éva-malom
2018.
July
13.
21:02
a támogatási szerződést 280 millió forintról, ebből alakítják át az épületet, és helyezik el a gyűjteményt. El is kezdődött a tervezés, és mostanra elkészültek a tervek.
A szombathelyi közgyűlés ezeket a hétfői ülésen tárgyalja meg, és ha elfogadják, benyújtják engedélyeztetésre.
Az anyagból az is kiderül, hogy az új épületet és a gyűjteményt a Savaria múzeumhoz csatolják, annak tagintézményekét működik majd. És az is szerepel az anyagban, hogy
a tagintézmény üzemeltetése éves szinten 40 millióba kerül majd, 15 milliós saját bevételt várnak.
Noha erről nem írnak az anyagban, de a hiányzó 25 milliót vagy a múzeumnak, vagy az önkormányzatnak kell előteremtenie.