Kajáry Tibor egy eredményes, kitartó, céltudatos, ám végtelenül szerény edző és profi sportoló, súlyemelő. Az idei masters olimpiai aranyérem egyik legfőbb esélyese.
Sajnos a sportág mostoha elbírálás alá esik hazánkban, de Tibit ez eddig sem riasztotta vissza attól, hogy a nagyobb és komolyabb kihívásoknak is mindig maximálisan megfeleljen, mindezt önerőből és kisebb támogatásokból. Teljesen egyedül készült fel eddig minden versenyére, és - mindenfajta nehézségek ellenére - eljutott 2015-ben is és 2016-ban is a masters világbajnokságra, ahol előbb ezüstérmet szerzett, majd aranyérmes lett a 35-39 éves korosztály 77 kg-os súlycsoportjában.
Jelenleg épp a Masters Világjátékokra készül, már csak az utolsó „simítások” jöhetnek szóba, mivel április 24-én repülőgépre kellene szállnia Új-Zéland felé. Ez a megmérettetés az idén olimpia és világbajnokság is egyben. Hazánkból Tibin kívül még két fő indul.
A nevezés már rendben van, az ottléte is megoldott, de a körülbelül 380.000 forintos (oda-vissza) repülőjegy költségét már nem tudja megoldani.
Az ismeretségi körében páran már ígérték, hogy segítenek neki, a barátai most összefogtak, és arra kérnek mindenkit, aki csak teheti, akár 1-2000 forinttal is, de támogassa Tibit céljai eléréséhez, hogy masters olimpiai bajnok lehessen (a nevezések tükrében a 35-39 éves korosztályban, a 77 kg-ban jelenleg az 1. helyen áll, egy amerikai versenyzővel holtversenyben).
„Úgy érzem, a formám egy picivel jobb, mint tavaly a vb előtt!” – mondta nemrég bizakodva Kajáry Tibor.
Az olimpia után, ha hazatér, a szervezőknek lesz néhány meglepetése a támogatást felajánlók számára. Tibi szeretne tartani egy edzést az érdeklődőknek, illetve egy író is ajánlott fel könyveket a támogatók részére.
Legkésőbb április 21-én Tibinek meg kell vennie a repülőjegyet. Aki utalni szeretne, az alábbi bankszámlaszámra küldje a felajánlásokat:
OTP Bank 11773470-00323349-00000000 (utalási megjegyzésként írja oda: Masters Világjátékok részvételi hozzájárulás Kajáry Tibor részére).
Amennyiben személyesen, készpénzben szeretné átadni, jelezze Kajáry Tibor felé az alábbi telefonszámon: +3670/6010062.