Nem komoly a Körmend légiósának szemsérülése

Darrin Govens alapos orvosi vizsgálatokon esett át.

Alapos orvosi vizsgálaton esett át Darrin Govens, az Egis Körmend kosárlabdacsapatának légiósa, akinek a vasárnapi edzőmérkőzés első félidejének utolsó támadásánál kaptak a szemébe. Az irányító nem tudta folytatni a játékot, szeme csúnyán bedagadt. A vizsgálat szerint a látása nem sérült, ugyanakkor a szeme körül keletkezett duzzanat kezelést igényel.

Belenyúltak az irányító szemébe
Vágvölgyi Bálint

Az orvosi vélemény szerint ez néhány nap alatt eredményes lehet, ezért Govens a két válogatott játékos, Ferencz Csaba és Tóth Norbert, valamint Doktor Péter társaságában követi a többieket az ausztriai edzőtáborba. Amennyiben az állapota megengedi, és a sérülés már egyáltalán nem akadályozza a látását, úgy szombaton, a következő edzőmérkőzésen újra pályára léphet - adta hírül a bckormend.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport