Válogatott játékosokkal felálló csapatot fogadnak a szombathelyi kézisek

Az első osztályú Siófok csapata ellen már a téli igazolások is pályára lépnek.

​Folytatja a felkészülést a Szombathelyi KKA felnőtt csapata, csütörtökön hazai pályán az NB1-es Siófok együttesét fogadja. A somogyi csapat jelenleg a nyolcadik helyen telel a legmagasabb osztályban, de korábban volt már magyar bajnok és Magyar Kupában is szereztek már bronzérmet. A keretüket erősíti a magyar válogatott két játékosa, Triscsuk Krisztina és Erdősi Ildikó is, de a legnagyobb sztár a tavalyi Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett francia válogatott irányítója, Estelle Nze Minko lesz.

A mérkőzés azért is fontos a szombathelyi csapat számára, mert most először lépnek pályára a téli igazolások. A kispadon már Füzesi Ferenc is ott lesz, bár hivatalosan csak februártól veszi át a csapat irányítását.

Az SZKKA már 14:30-tól várja a szurkolókat az Egyetemi Sportcsarnokban, a serdülő csapat ugyanis a szintén NBI-es Érd korosztályos csapatát fogadja. A Siófok elleni mérkőzés 17 órakor kezdődik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport