Söjtöry Elvira kerékpárral és a szokásos lendülettel érkezik a szombathelyi Szimfónia Kávéház teraszára. Mindenféle táskák vannak nála, mert mint mondja, szülőfalujába, Jákra tart, amihez most is kötődik, és ahova most családi ügyek és lomtalanítás végett megy. Nemsokára annyira elmerülünk a beszélgetésben, hogy vagy húsz percig észre sem vesszük, hogy a kávézó nincs is nyitva, csak magunk vagyunk a teraszon. De aztán annyiban maradunk, hogy talán így van jól.
Azért szerettem volna veled egy hosszabb beszélgetést, mert azt hallottam, hogy egy kerek születésnapod volt.
Viszonylag kerek, 75 éves vagyok. Ez alkalomból elkértük az egykori Tóvendéglő teraszát, ahol nem volt sem szék, sem asztal, sem áram, de megoldottuk és nagyon jól éreztük magunkat. Pátkai Attila, a Szombathelyi Futóklub vezetője segítségével szerveztünk egy születésnapi futást is. A pezsgőzés előtt mindenki annyit futott, amennyi jólesik, én pedig mindenkivel tudtam kicsit beszélgetni. Körülbelül hatvanan voltunk.
Mennyit futottál?
Egy kört, amit gondolatban 75 egységre bontottam.
Téged tartanak a futás szombathelyi nagykövetének, aki népszerűvé tette ezt a sportot a városban, és akinek nevéhez fűződik az Elvira Maraton megszervezése. Ez hosszú időn keresztül az egyik legnépszerűbb tömegsportesemény volt Szombathelyen. Ha jól tudom, 42. születésnapodat ünnepelted az elsővel. Előtte is futottál már?
Hogyne. Mindennek az az alapja, hogy nagyon nem szerettem volna meghízni, de amikor végigettem a hétvégéket, mindig felszedtem néhány kilót. Valaki erre azt mondta, hogy „ha rendszeresen futsz, annyit ehetsz, amennyit akarsz”. Számomra ez volt a nyomógomb, elkezdtem ismerőseimmel futni, túrázni, biciklizni. Az ilyen jellegű lehetőségeket akkoriban – ez még a hetvenes években volt – nagyon jól megszervezte a megyei sportigazgatóság. Ekkor rendezték az első Vasi Vasembert, amin el is indultunk a csoporttal, és eszünkbe sem jutott, hogy nem tudjuk teljesíteni. Nagy élmény volt. Aztán a cégemtől, a Vaséptől egy buszt is kaptunk, hogy el tudjunk járni az országos triatlon-bajnokságra. Csak éppen nagyon elfoglalt voltam a munkám miatt, az úszásra és a kerékpárra nem maradt időm, maradt a futás, annak is a közösségi része, hogy fussunk közösen. A csapatban voltak már olyanok, akik bevállalták a maratonit, engem buzdítottak, hogy gyere, próbáld meg, én meg mindig azzal hárítottam, hogy majd, ha 42 éves leszek, akkor majd lefutom.
És le is futottad.
Mikor negyven lettem, már elkezdték kérdezgetni a futótársaim, hogy hogyan is lesz az a bizonyos 42. születésnap. Addigra már elég sok futóversenyen vettünk részt, köztük osztrákokon is, láttuk, hogy ott hogyan csinálják. Gondoltam, megszervezem a saját magam születésnapi futását, amikor elhíreszteltem, sokan biztattak, fővárosi futók is, hirdesd meg nyilvánosan, mi is jövünk. Nekiálltam hát a marketingnek és a támogatók megszerzésének, még saját grafikusom is lett Bonyhádi Károly 
„Nem is én csinálom a művet, hanem ő engem” – Születésnapi beszélgetés Bonyhádi Károllyal 2021. June 27. 18:57 személyében. Több százan eljöttek erre az eseményre, rajtam kívül kb. hatvanan lefutották a maratoni távot, Jákra és vissza, mások a fél- és minimaratonit, és közben mondták, hogy jaj de jó, szervezd meg jövőre is. Péter Attila műsorvezetőnek köszönhetően óriási hangulat volt a Fő téren és mindenki azt kérdezte, lesz-e folytatás. Nekem ez korábban eszembe sem jutott, de elragadott a hangulat és mondtam, hogy igen.
Aztán két évtizeden keresztül folytattad. Az Elvira Maraton nemcsak a város, de az ország sporttérképére és sportnaptárjába is bekerült.
Igen, és gyorsan népszerű lett. Már csak a következő évben futottam maratonit, az előkészítés, a szponzorok felkutatása, a segítők koordinálása, a frissítőpontok szervezése mellett ez lehetetlen volt. Közben létrehoztam egy családi egyesületet intézményi háttérként. Pénzt nem tudtunk beletenni ugyan, de sikerült komolyabb támogatókat találni, részben a váltónak köszönhetően, ahová cégek, intézmények is nevezhettek. Az Elvira Maratonok pénzdíjasok lettek és ki tudtuk fizetni az egyéb költségeinket is.
Te pedig a szombathelyi tömegsport egyik legismertebb arca lettél.
A futásnak mindenképpen.
Mekkora munkát jelentett mindez?
Egész éven át tartót. Plusz kellett hozzá egy jó adatbázis és egy kapcsolati háló. Én az építőiparban dolgoztam, ahol előkészítjük, megtervezzük, megcsináljuk és átadjuk az épületeket. Ezt a koreográfiát követtem az Elvira Maratonok esetén is.
Hány volt összesen?
Pont húsz. Minden évben készítettem egy kisebb albumot és egy eredménylistát, amik most a megyei levéltárban vannak.
Ez óriási idő- és energiabefektetés volt részedről, miközben egy komoly, állandó munkahelyen is dolgoztál. Mégis mi motivált?
Mert mindig várták az emberek, és belül úgy éreztem, hogy nekem ezt csinálnom kell.
2010-ben volt az utolsó Elvira-Maraton. Miért hagytad abba?
Mindennek van egy kifutása. Ráadásul akkor volt a nagy váltás az elektronikus időmérésben, és úgy éreztem, ennek a nagyságrendjét már nem éri fel a költségvetésünk. Egy darabig csend volt, aztán a Szombathelyi Futóklub elkezdett eseményeket és versenyeket szervezni, szerintem nagyon jól csinálják.
Melyik volt a legemlékezetesebb versenyed?
Az első Elvira Maraton mellett nagyon emlékszem arra, amikor Szombathelyen - valamikor a kilencvenes években - volt egy szenior Triatlon Európa-bajnokság, amin mi is indultunk. Az egy dolog, amikor valaki egyedül vagy a társaival futkározik az erdőben, de az nagyon más, amikor saját városodban állsz rajthoz. Amikor ismernek és drukkolnak neked, semmi máshoz nem hasonlítható érzés. Az adrenalin, ami ilyenkor elönt, sokkal fontosabb, mint maga a helyezés.
De az Elvira-versenyeken azért megjelentek a profik is. Láttam ott például afrikai futókat is.
Eljött Földingné Nagy Judit és Szűcs Csaba, a magyar maratoni csúcstartók, ahogy Bogár János ultrafutó-legenda is. Voltak, akik bevallottan a pénzdíjak miatt érkeztek, az említett afrikai futók pedig edzésnek vették ezt a versenyt, mint ahogy annyi más profi is. Egyébként, ha van alkalmatlan idő a maratoni futásra, az a nyár közepe. Jó pár ezer embert megizzasztottam, de mit csináljak, ha ilyenkor van a születésnapom?
Nem titok, hogy engem is te húztál bele a futásba. Kocogtam valahol a Pelikán-parknál, odajöttél teljesen ismeretlenül, kezembe nyomtál egy szórólapot, mint egy hittérítő, és mondtad, hogy akkor két-vagy három hét múlva találkozzunk a futóversenyen. Hány embert győztél meg?
Biztos nagyon sokat. A saját élményem és tapasztalataim alapján tudom, hogy a szabad levegőn való rendszeres mozgás alap. Nem feltétlen kell ehhez futás, sokan idegenkednek tőle, az is tökéletes, ha valaki kerékpározik vagy éppen focizik. Ilyenkor fizikailag elfáradunk, de mégis töltődünk. A futással szerzett kondíciómnak nagyon jó hasznát vettem, amikor a munkámból kifolyólag a szombathelyi építkezések között ingáztam, le– és fel futkároztam az akkor készülő tízemeletes házakban.
A környezetedben sok ember fut. Egyértelműen kimutatható, hogy egészségesebbek az átlagnál?
Az, hogy valaki elesik és lenyúzza bőrét vagy elkopik a térde, az futás nélkül is előjön. Szerintem egyértelmű, hogy az erőnlétünkhöz illő futás erősebbé, egészségesebbé tesz. Azért hangsúlyozom, hogy erőnlétünkhöz illő, mert az utóbbi időben egyre többen futnak extrém távokat. Ezt nem tudom őszintén sem csodálni, sem támogatni, de mindenki maga dönti el.
Hol van Szombathely most a futás térképén?
Sok településen van már futóverseny, de hogy a városnak van egy külön 
“Most még együtt vannak” - Rekordszámú nevező a szombathelyi futónapon 2024. May 11. 18:23 , az nagyon nagy dolog.
Az utolsón mi is részt vettünk, tényleg nagyon sokan voltunk. Amikor látod ezt a tömeget, eszedbe jut, hogy ebben neked is szereped lehet?
Biztos, hogy így van, de ezt én nem tartom számon. Egyébként nagyon készültem, hogy jövök én is, de sajnos olyan időpontban voltak a városi versenyek, hogy egyiken sem tudtam részt venni.
Még futsz?
Most éppen olyan sérülésem van, hogy az orvos azt mondta, pihenjek vele egy kicsit, ezért áttértem a biciklire és részben a táncra.
Ez utóbbi újdonság.
Néhány évvel ezelőtt csatlakoztam a Szenior Örömtánc népek tánca csoporthoz, ahol valaki bemutatja a lépéseket, majd együtt megcsináljuk. Másfél órás mozgás és koncentrált figyelem arra, amit csinálok. Ez utóbbi feladat alapjaiban különbözik a futástól, de nagyon tetszik.
