A Sopron már a bajnokság előtt kapitulált a Körmendnek

Edzőmeccsen nyert ismét a vasi gárda.

Eredetileg úgy volt, hogy a FIBA nemzetközi versenysorozatához, a FIBA Europe Cup, főtáblájához muszáj lesz eldönteni, hogy a nevetését beadott Körmend vagy Sopron az erősebb csapat, így oda-visszavágós rendszerben dől el, hogy melyik magyar együttes lesz tagja az elitnek. A FIBA később módosította a versenykiírást, így mindkét gárda részt vehet a nemzetközi versenyen.

A csapatok azonban úgy döntöttek, hogy edzőmeccsek keretében, így is megmérkőznek egymással. Kedd este Sopronban, szombaton este pedig Körmenden csapnak össze. A mai meccsen, bár a Sopron kezdett jobban és a egészen a negyedik negyedig vezeti is tudtak a Körmend végül begyújtotta a rakétákat, és első számú irányítójuk, Perry szereplése nélkül is győzni tudott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport