Sokkal könnyebb lesz ezentúl ipart telepíteni Szombathelyre

120 hektárt ad át Söpte a saját közigazgatási területéből Szombathelynek.

November 23-án írtuk 210 hektárnyi iparterületet nyert Szombathely azzal, hogy megegyeztek a söptei önkormányzattal 2020. November 23. 07:16 , hogy 210 hektárnyi iparterületet nyert Szombathely azzal, hogy megegyeztek a söptei önkormányzattal.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A történet lényege, hogy Söpte közigazgatási területe 120 hektárnyival csökken, és ez a ingatlan Szombathely közigazgatási területéhez tartozik majd.

A némileg bonyolult ügyben novemberben írt alá megállapodást Szombathely és Söpte önkormányzata, akkor el is indult az eljárás. A földhivatal nemrég értesítette a szombathelyi önkormányzatot, mely szerint nyilvántartásban átvezették a módosítást.

Novemberbem írták alá a megállapodást
Forrás: Facebook / dr. Nemény András

Az átadás-átvétel véglegesítéséhez azonban le kell folytatni egy közigazgatási eljárást, ahol a két önkormányzat megegyezik a részletekről. Az eljárás elindításához előkészítő bizottságot kell választani, ami meg is történt.

A bizottság elnöke Bokányi Adrienn, a szombathelyi közgyűlés képviselője, tanácsnok lett, tagjai: Illés Károly szombathelyi képviselő, Piroska László szombathelyi választópolgár, Rostásné Fazekas Erzsébet söptei képviselő, Major Péter söptei képviselő és Szombath Dániel söptei választópolgár lett. Feladatuk a részletek kidolgozása, és az ehhez szükséges javaslatokat is meg kell fogalmazniuk.

Miért adja át Söpte a terület közigazgatási jogát Szombathelynek?

A történet akkor kezdődött, amikor még Ipkovich György volt a polgármester és az MSZP-SZDSZ koalíciónak volt többsége a szombathelyi közgyűlésben. Szombathely és Söpte még 2008-ban közösen vásárolt meg egy korábban honvédségi használatú és tulajdonú 180 hektáros területet, ami a két település közigazgatási területén, a szombathelyi repülőtér mellett fekszik. A terület 3/5-öd része Szombathely, 2/5-öd része Söpte tulajdonába került. A vásárlás célja ipartelepítés volt.

A szombathelyi tulajdonú területnek viszont csak a kisebb része tartozott Szombathely közigazgatási területhez, a többi Söptei fennhatóságú volt. Ez azért okozott problémát Szombathelynek, mert a söptei közigazgatáshoz tartozó részen a söptei önkormányzat alkotta szabályok érvényesek, ráadásul, ha ott ipartelepítés történik, akkor az iparűzési adó Söptéhez folyik be.

Hosszú éveken át ment a vita és az egyeztetés, 2010 után, a Fidesz vezette közgyűlésben 2013-ban még az is elhangzott Söpte legyen Szombathely városrésze! 2013. May 02. 17:30 Szakály Gábor, akkori fideszes frakcióvezetőtől, hogy csatolják Söptét Szombathelyhez.

Aztán a tárgyalások megrekedtek, ősszel viszont hirtelen sikerült megállapodnia a két önkormányzatnak.

Szombathely és Söpte is jól jár

Horváth Attila, Szombathely gazdaságért (is)felelős alpolgármestere novemberben lapunknak elmondta, hogy nem volt váratlan a megegyezés: január óta zajlott az egyeztetés úgy, hogy arról a sajtót nem értesítették. Mindkét fél ragaszkodott ahhoz, hogy a képviselő-testületek hozzájárulása után kötik meg a szerződést, ez így is történt.

Ha a korábbi állapot alapján kezdett volna egy cég dolgozni a területen, akkor Söptének át kellett volna adnia a telektulajdonos Szombathelynek az iparűzési adó egy részét. Viszont Szombathelyen magasabb az adó mértéke, ebben az esetben Söptén is emelni kellett volna.

Ehelyett megállapodtak abban, hogy ezt a területet Söpte átadja közigazgatásilag Szombathelynek, vagyis módosítják a közigazgatási határokat. Így az oda települő cégek iparűzési adója Szombathelyhez folyik majd be.

Ennek fejében viszont Szombathely vállalta, hogy ha ingatlant értékesít ezen a területen, a bevétel 11 százalékát átadja Söptének. Ahogyan a későbbiekben ide települő vállalkozások által befizetett iparűzési adó 11 százalékát is Söpte kapja meg.

A terület azért is értékes, mert közvetlenül mellette épül a Schaeffler modern gyára, ahol kutató-fejlesztő központ lesz, így a beszállítóknak is lesz letelepedésre alkalmas ingatlan.

A szombathelyi önkormányzat egyébként ettől a területtől várja, hogy újabb vállalkozások telepedjenek le, és ezzel emelkedjen a város iparűzési adóból származó bevétele.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság