Sorra mondanak fel a postások

Az érdekvédelmi szervezet vezetője szerint a dolgozók bizonytalanul érzik magukat a cégnél.

Az utóbbi évek legnagyobb felmondási hulláma zajlik a Postánál a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szerint. Pfeifer Tamás a hvg-nek azt mondta, ennek legfőbb oka, hogy a bértárgyalások során csak 10%-os béremelést tudott adni a cég a postásoknak.

A lap megjegyzi, az emelés azért is bizonyult kevésnek, mert az még az infláció jegybank által a 15-19,5 százalékos sávba várt mértékét is alulmúlja.

Pfeifer Tamás hozzátette, a postások menekülnek a bizonytalanság elől. Többen ugyanis úgy érzik, a posták bezárása és a csoportos létszámleépítés miatt veszélybe került az állásuk, így elkezdtek más munka után nézni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet