Sötét, krimis és gyilkolászós? Nekem jöhet!

Az RTL új műsora, az Árulók – Gyilkosság a kastélyban teljesen beszippantott, főleg azért, mert visszahozza a gyerekkoromat. Kritika.

Ha van valami, amire biztosan sokáig emlékezni fogok nyolcévnyi általános iskolai pályafutásomból, az a gyilkosos játék, amit talán ötödik környékén hozott be az osztályfőnökünk az egyik ünnepek előtti órára. A játék lényege, hogy az osztályt a tanár körbe ülteti, mindenki becsukja a szemét, a játékmester választ két gyilkost, akik éjjelente „gyilkolnak”. Az egyre fogyó ártatlanok feladata pedig, hogy lebuktassák és kiszavazzák a gyilkosokat.

Bár elsőre úgy tűnhet, a játék nagyon brutális, mi rendkívül jókat szórakoztunk rajta. És bevallom, kicsit hiányzott is a későbbi iskolai éveimből, egészen idáig.

Néhány hónappal ezelőtt ugyanis az RTL bejelentette, hogy Magyarországon ők készítik el a „covid utáni televíziózás egyik legizgalmasabb realityjét”, ami itthon Árulók – Gyilkosság a kastélyban címmel fut. A műsor címéből már sejthető, hogy pontosan miről is van szó: adott huszonkét híresség, akik beköltöznek 12 napra egy kastélyba, ahol a ház ura (értsd: Árpa Attila) kijelöl három gyilkost, akik minden éjjel öldöklésbe kezdenek. Az egyre fogyó ártatlanok feladata pedig, hogy lebuktassák és kiszavazzák a gyilkosokat.

RTL Sajtóklub

Ezért nekem – már csak a nosztalgia kedvéért is – elég volt ennyi, hogy megnézzem az első néhány adást. A történet valahol ott kezdődik, hogy a hírességek (köztük Sváby András, Görög Zita, Schumacher Vanda, Nagy Zsolt és Nádai Anikó) megérkeznek a kastélyba.

Itt fogadja őket Árpa Attila, akinél jobb embert nem is találhattak volna ehhez a sötét, krimis vetélkedőhöz. Ennek ellenére először poénosnak tűnt a figura, nem is nagyon lehetett komolyan venni. Egészen addig, amíg a „bemelegítő” feladat után közölte, hogy egy játékosnak (ebben az esetben Nyáry Lucának) azonnal mennie kell a kastélyból, mert egy olyan tábla alá állt, amin az a mondat szerepelt, hogy “szerintem én fogok először kiesni a játékból”. Őt egyébként két adással később visszahívják (wtf?), mert feladatok közben nem lehet kiesni a versenyből.

RTL Sajtóklub

Miután a játék szempontjából (egyelőre) teljesen felesleges 20-30 perc eltelik, jön az a rész, amire a kedves néző majd egy órán keresztül vár: az agyontaktikázás utána házmester kijelöli a gyilkosokat (mondjuk elég bénán nézett ki, hogy Árpa csak sétált körbe és egy vállérintéssel választotta ki az árulókat, de ez a lényegen nem változtat). Aztán a későbbi epizódokban a kijelölést a szavazás váltja fel, itt szavaz a nép arról, hogy kit tart gyilkosnak, és így ki menjen haza.

Miután ez megtörténik, a szereplők nyugovóra térnek, valaki azonban nem éli túl az éjszakát, mert őt a gyilkosok „megölik”. A gyilkolási ceremónia – vagy hívjuk bárminek is – egyébként rendkívül látványos, egészen addig a pillanatig, amíg ki nem derül, ki az áldozat. Őt ugyanis nem látogatják meg a gyilkosok a szobájában, és „fojtják” vagy „ölik” meg, hanem – tessék kapaszkodni – levélben értesítik, hogy hát, sajnáljuk, de te meghaltál. (Azt azért zárójelben hozzátenném, lehet, hogy ez az eredeti változatban is így van, viszont az is előfordulhat, hogy a 12-es karika egy kis színészies gyilkolásra a mai Magyarországon már nem lenne elég.)

A versenyzők
RTL Sajtóklub

Aztán jön a reggel, amikor sorban érkeznek a celebek, és itt derül ki mind a néző, mind pedig a játékosok számára, hogy ki az áldozat. És ez az a pont, amikor a játék teljes egésszé válik, és egyrészt rájövök, hogy nekem még mindig nagyon bejön a „gyilkosos” játék. Másrészt meg jó nézni, ahogy a sztárok néha szenvednek, és néha gondolkodnak. Külön kiemelném Nádai Anikót, akiről még él a sztereotípia, hogy semmihez nem ért, itt viszont zseniálisan keveri a szálakat, és négy adás után ki merem jelenteni, hogy az egész játéknak valamilyen szinten ő a kulcsfigurája.

Az Árulók egyébként egy – az unalmasabb részeket is ideértve – feszes műsor, és ez azzal is jár, hogy 12 nap után vége az egésznek.

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban minden hétköznap és szombaton látható az RTL-en.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra